Illés Ilona szerk.: Mikes Lajos levelesládájából (Irodalmi Múzeum 2. Budapest, 1968)

Levelek

Szabó Dezső lapját legalább csakugyan elkelhette volna. Yagy c is beállt ellenségeim sorába? 67. GEELLEHI AÏTD03 EHDEE 1925. III. 19. Igazán tisztelt Szerkesztő Ur! alig, hogy elmentem, írni kezdtem - még pedig egy levél formát. A címzett ön. Levél

. Van egy ifjú, akinek sok mondanivalója volna, ám mihelyt meglátja azt, akihez a szavait intézni kellene - nem mer szólni. Fiatal kora mentség, meg az is, hogy örül ha láthatja a t. Szerkesztő urat á

s duplán örül, hogy a belső termekbe is bemehet. Hallhat titkokat - ámulhat fölöttük. S mig ezzel tölti az időt (ami gyorsan repül, ha jól érzi magát az ember) - 'azon veszi észre magát, hogy időközben megnyilt előtte a kimenet lehetősége. I— lyenkor észbekap és már tul mindenen (ami a fentebb említettek a— lapján a megtisztelve érzés gyönyöre) újra maga elé idézi a t. Szerkesztő urat és képzeletben így fordul hozzá: _ Uram! Bocsánat, de a sok kín már kacagtat. Pedig mi is a bajom? Enni valóm van; rajzokat csinálok: olykor-olykor pénz is akad - tehát a bendő telve és e kitűnő érzés még fűszerezve van csekélyke pénzzel. A szerkesztő úr szellemképe: - Tehát a dolga jól megy; alászolgája! Én: - Most nem vagyunk a szerkesztőségben, Ön most egy általam elképzelt alak; menekvés nincs. Figyeljen: Szerintem az már igazán nagy semmire való, aki nem képes munkával életét biztosítani. Itt panaszt magam ellen nem tűrök. Megteszek mindent, hogy 18 évem dacára férfinek látszam és valójában is az legyek. Hibám az, hogy szebb lelkűnek, becsületesebbnek: művésznek érzem magam. Mert ez hiba. A durva és undok emberek ugy kínoznak, hogy fájdalmamban kacagok már gonoszságukon. Mindenki bennem akad meg, és belém köt és csúfol, mint egy bolondot. És nékem ez azért fáj