Tasi József szerk.: Juhász Gyula. „Fekete album szürke erdejében”. Juhász Gyula összes fényképe (Fotótéka, Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Juhász Gyula fényképeinek ikonográfiája

75. 1. Szeged, 1929 januárjában 2. Zolnai Béla 3. a) 60 x 86 mm b) 55 x 80 mm 4. a) Tamási Áronné (Budapest) tulajdonában b) Somogyi-könyvtár, Kilényi-gyűjt. 5. Színházi Élet, 1929. febr. 3-9. 6. sz. 7. 1. 6. a) A körülvágott fénykép hátlapján a költő kézírásos dedikációja, tintával: Tamásy Aronna[k] testvéri szeretettel Juhász Gyu[\a] 1929. (Budapesten 1929. január 18-án vette át Juhász Gyula első Baumgarten-díját. Az ugyancsak évdíjat kapó Tamási Áronnal ekkor ismerkedett meg. Ta­mási megajándékozta a költőt Márton Ferenc róla készült rajzával, a következő dedikációval: „A szé­kely antikrisztus a magyar Krisztusnak. Bpest, 929. jan. 18." Péter László: így élt., 203. 1. Minden bi­zonnyal ezt viszonozta - ugyanakkor - Juhász Gyu­la, legújabb fényképével. 1929 márciusában Tamá­si Áron a székely írók előadókörútján Szegedre is eljutott, de Juhásszal már nem találkozott, mert a költőt ekkor a Siesta-szanatóriumban ápolták Buda­pesten.) b) Hátlapján Kilényi Irma kézírása, kék ceruzával: „Dr. Zolnai Béla erkélyén, Szeged, Tisza Lajos kör­út 52." 7. A felvétel körülményeire Zolnai Béla így emlékezik: „Egyszer sikerült őt többszöri hívás után elcsalni a la­kásomra. Még le is fotografáltam fekete szakállával a balkonon. Mindenki csodálkozott rajta, hogy sikerült őt megmozdítani. De zárkózottsága nem szűnt meg. Igyekeztem szóval tartani, mutogattam neki a köny-

Next

/
Thumbnails
Contents