Kovács Ida szerk.: Karinthy Frigyes. „Nézzétek meg ezt a fotográfiát” Karinthy Frigyes összes fényképe (Fotótéka, Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1982)

Karinthy Frigyes fényképeinek ikonográfiája - Bevezető

nem ismert fénykép kerül majd elő, mely Karinthyt és feleségét ábrázolja a Serafimer kórházban április vége és május 5. között. A göteborgi és stockholmi kollégák megtettek minden tőlük telhetőt, átnézték a legin­kább szóba jöhető nevesebb korabeli újságokat — a keresett kép és riport mégsem került elő. Végül egy éppen kint tartózkodó magyar ismerős — Hargittai István - bukkant rá hosszas keresgélés után a cikkre, a Nya Dagligt Allehanda 1936. ápr. 30-i számának 3. lapján. A riport szövegét olvasva arra következtethetünk, hogy ez az az interjú, amit Karinthy az Utazás a koponyám körül-ben említ. Ez az, annak ellenére is, hogy a re­gényben — nyÜván azt színesebbé teendő — még szó esik kettejük ugyanott közölt fényképéről is. A lap Karinthyékról a következőket írja: „Karinthy Frigyest Magyarország legnagyobb humoristájaként ismerik, s egy futóla­gos találkozás is elegendő, hogy meggyőződjünk róla, a hírneve nem túloz. Még az ilyen igazán nem kedvező körülmények között is, mint ez a stock­holmi látogatás, az emberben erős, eleven személyiség benyomását kelti, sugárzik róla a jó kedély, és tele van humoros ötletekkel. Humoros vénája láthatóan a magánéletben is gazdagon árad, nem úgy, mint hivatásos humo­ristáknál általában. [. . .] Karinthy Frigyes mellett egy kicsi, délszaki szépség ül fehér köpenyben — felesége és magánorvosa, Karinthy Aranka. Fekete haja, ragyogó szeme lenyűgöző kontrasztot nyújt a fehér köpeny­hez, s temperamentuma, élénk mozdulatai a puszta és a cigányromantika hazájának lányáról tanúskodnak." A kép, amit a riport mellett közöltek, nem friss svédországi felvétel, mint vártuk, hanem a cikkben is említett új Karinthy-kötet, a Nevető betegek címlapja Karinthy portréjával. (L. iko­nográfiánk 155. sz. tételét.) Igen valószínű, hogy ez az egy hosszabb inter­jú és kép jelent meg a svéd lapokban 1936 áprilisában, májusában, s így le kell mondanunk egy idehaza eddig ismeretlen Karinthy-képről. Bármilyen körültekintően is igyekeztünk végezni kutatásainkat a külön­féle folyóiratokban, lapokban, időnk véges volta és a korabeli sajtóanyag hatalmas mennyisége mégis megszabta teljességre törekvésünk határait. Bizonyára még a valamennyi évfolyamában átnézett színházi lapok (Szín­házi Élet, Délibáb) is szolgálnának újabb meglepetéssel, ha a sok belőlük kitépett lap mind előkerülne. Kötetünk anyagának gyűjtésekor célunk volt még a Karinthyról (vagy az ő közreműködésével) forgatott mozgófÜmek összegyűjtése, és azok legjellegzetesebb kockáinak közlése. Öt mozgófilm (vegyesen amatőr, ill. játékfilm) létezéséről szereztünk tudomást. Közülük csak egynek maradt fenn ma is vetíthető kópiája (1. a 122. sz. tételt), egy másiknak pedig ép­pen csak egykori létezéséről tudunk (1. a 31. számú képnél írottakat).

Next

/
Thumbnails
Contents