Kovács Ida szerk.: Karinthy Frigyes. „Nézzétek meg ezt a fotográfiát” Karinthy Frigyes összes fényképe (Fotótéka, Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1982)

Előszó

után, a ,,mindennapi fád" írásnál látványosabb kaland keresése, a mindig másra vágyás ölt testet az így írtok ti darabjaiban is. A „. .. milyen érzés lehet Szomorynak, Kosztolányinak, Babitsnak, Shawnak, Zolának, Pirandellónak lenni?" kérdése kiterjeszthető az imént emlegetett felvételekre is: ,,milyen érzés lehet cowboynak, bűvésznek, sakkbajnoknak, alkusznak, pszichológiai vizsgálat alanyának, nagy embernek, bohócnak lenni?" Mellesleg, az artistamutatványokat végző zenebohóc nagyon közeli rokona a művésznek, ha ugyan nem maga a művész jelképe vagy maszkja. És ezt akkor is tudhatjuk, ha a szakirodalomból semmit sem ismerünk, de előttünk van Karinthy egyik legkeserűbb, szorongásokkal legtelítettebb elbeszélése, A cirkusz. Az elbeszélés hősét, a játékos-komédiás felvételek sokoldalú alanyát, a Lógok a szeren mindent akaró és mindenre képes kamasz diákját nem laza szálak kötik össze, ha a körülmények, a helyzet, a reagálás tartalma merőben különböznek is. Legtöbb „kijózanodó" társával ellentétben Karinthy felnőtt korában sem adta fel a kamaszt. Miközben egy személyben próbált meg az egész irodalom lenni, és helyenként eredetibben tudott az lenni, mint maga a minta, nem érte be ennyivel. „Hogy kiváló műveket írt — így ismét Nagy Lajos —, azt természetesnek, igen egyszerűnek, már-már köznapinak tarthatta, s kielégületlen szomjúsággal vágyott valami nagyra: kávéházi sakkbajnok, tornász, tudós, atléta, politikus, repülő, operatőr, énekes, lovag, krakéler, sőt szépember szeretett volna lenni. Időnként hitt is abban, hogy mindehhez meg is van a képessége". A képek tekintélyes része ebből a játékosan komoly hitből, vágyból született. Amint Kötéltánc című regényének főhőse: a rejtélyes pilóta, az orvosprofesszor és a diktátor-politikus hármas alakját egymás után képes magára ölteni; amint a Mennyei Riport főhőse a személyes átélés módszerével válik halálraítéltté, császári borbély- és fürdőmesterré, tetszhalálból visszatért Garibaldivá, titkos drámaíróvá, kutyaetetővé Pavlov laboratóriumában, sítudás nélküli síelővé, vándorlegénnyé, elmeklinikai ápolttá, úgy játszott el fényképein Karinthy egy sereg szerepet, hogy hőseihez hasonlóan kitörjön a lét béklyóiból. Más szóval — némileg szókimondóbban -, hogy feltűnést keltsen, és kiemelkedjen a mindenkori közegből. Ha eddig e törekvésnek annál a paradox oldalánál időztünk, hogyan próbált különböző szerepekkel feltűnni és saját írógéniuszának figyelemfelkeltő erejével versenyre kelni, a kötetünk közel negyedét kitevő csoportképek is tanulságos tapasztalatokat kínálnak. Ezeken a képeken Karinthyt együtt látjuk a kor kulturális életének számos óriásával és pillanatnyi hí-