Csaplár Ferenc szerk.: Magam törvénye szerint. Tanulmányok és dokumentumok Kassák Lajos születésének századik évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest, 1987)

Tanulmányok - Csaplár Ferenc: Kassák és Szabó Dezső

A döntő lépést épp ez idő tájt tette meg. 1915 áprilisában megjelent a költészetében gyökeres fordulatot hozó kötete, az Eposz Wagner maszkjában, s ugyanez év őszén A Tett címmel saját folyóiratot indított. Verseskötetének megjelenésekor újra fölvette a kapcsolatot Szabó Dezsővel. Levelezésük rendszeressé vált, érdemi tartalmát illetően pedig mindkettőjük számára fontos irodalmi vitává. Szabó Dezső az irodalom feladatainak és felelősségének megnövekedéséből, egy széles olvasóbázisú és hatású irodalom követelményéből kiindulva szkeptikusan szemlélte Kassák költői hangjának gyökeres megújulását. „Az Életsiratás íróját — olvassuk az Eposz Wagner maszkjában megküldésére reagáló levelében — jobb szeretem, mint a legutóbbi munkáét. Valaha nem, de most nagyonnagyon hiszem, hogy a művészetnek mégiscsak minnél több ember szívét kell megkondítani. És nem tudom, hogy az újabb irodalom egy jó része vajon ilyené." Az a Szabó Dezső, aki 1913-ban még megbecsüléssel, az úttörőknek járó lelkesültséggel szólt a futurizmusról, s aggályait mindössze egyetlen mondattal jelezte, „a legpiszkosabb reklámőrültségnek" nevezte az egész irányzatot, és óva intette Kassákot Marinetti költői hangjának követésétől. „S azt hiszem — írja —, hogy az úgynevezett zeneiség, orkesztrálás s mi a frászkarika is már a végletekig elrángatott dolog, s ha szegény poézis már volt építészet, festészet, szobrászat, kertészet, vitustánc és zene, most már megmaradhatna egyszerűen poézisnek, nagy emberi dolgok leydeni palackjának. Természetes, hogy mindezeknek csak igen távoli hatása látszik az ön költeményén. De ne vegye rossz néven, hogy amikor a Marinetti-ízű bumbum pre-préjét olvastam, szerettem volna őszinte nagy szimpátiámmal — jól hátba vágni. Önnek egyéb dolgaiban is, ebben is annyi komoly szépséget találtam, hogy úgy hiszem, hogy az ön tollának sokkal szebb emberi feladata van, mint az, hogy Önt egy koszos művésszé tegye." Kassáknak ekkor már határozott nézetei voltak mindazokról a kérdésekről, melyeket Szabó Dezső fölvetett. Jól látta a parnasszista líra időszerűtlenné válását, a világszemlélet és költői hang drámaibbá, zaklatottabbá formálódásának szükségességét, a tömegek és a művészet közötti viszony problémájával kapcsolatban pedig egy dialektikus, a közízlés fejleszthetőségére alapozó megközelítés lehetőségét. Közte és Szabó Dezső között a szerepek fölcserélődtek. A külföldi avantgárd törekvések annak idején egyik legtájékozottabb és legfogékonyabb hazai interpretálójának, a magyar avantgárd egyik szellemi atyjának és a vezérségre is igényt tartó kezdeményezőjének most a Nyugattól az avantgárdig eljutó s a mozgalomalapításra készülődő autodidakta pályatárs bizonygatta az avantgárd költőiség létjogosultságát. Szabó Dezsőnek küldött válaszlevelében a következőket olvashatjuk: „vallom azt, hogy minden írás, bármilyen silány legyen is az, tendenciózus, írója szerint közlésre érdemes érzés vagy gondolat továbbítása. A kérdés csak az, hogy az így nyilvánosságra hozott mondanivaló a köz, az ember, a mai életformánk tűrhetőbbé tevésében mennyiben szerepel, mert mint Ön szerint, szerintem is az irodalomnak emberépítő hivatása van. És azt hiszem, ettől a hitemtől, már csak annál is inkább mondhatom ezt, mivel ez a felfogás már nemcsak tudatos elv, de vérből táplálkozó életlátás nálam, ennél a könyvem megírásánál sem tértem el. Csak az öröklött külső formát vetettem le, amit minden művésznek meg kell tennie, aki nem hisz a forma prioritásában. Én a hangulatköltészet helyett a tudatos és objektív líra szeretője vagyok, amelynek pedig olyan józannak kell lennie, akár a profán susztermesterségnek, de persze mint a suszternél, úgy a