Csaplár Ferenc szerk.: Magam törvénye szerint. Tanulmányok és dokumentumok Kassák Lajos születésének századik évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest, 1987)
Tanulmányok - Tasi József: Kassák és Móricz Zsigmond
TASI JÓZSEF Kassák és Móricz Zsigmond Kapcsolattörténeti tanulmányt írunk. Nem törekedve teljességre, hisz Kassák életművének egy része még folyóiratok és napilapok hasábjain alussza álmát, s a Móriczbibliográfia is jelentősen gazdagodhat. A Nyugat első generációjának két nagy alkotója méltó a párhuzamos szemrevételezésre. Kassáknál már elöljáróban leszögezzük, hogy nem tekintjük kizárólagosan a proletariátus írójának — bár ma már közhelyszámba megy, hogy a hús-vér munkás az ő műveivel vonult be a magyar irodalomba —; legalább ennyire fontosnak tartjuk, hogy korai költészete, folyóiratai és képzőművészeti alkotásai révén a magyar művészet szinkronba került a nemzetközi avantgárddal. A két író kapcsolatának vizsgálatánál a pillanatnyilag elérhető teljességre törekszünk. Itt köszönjük meg Kassák Lajosnénak és Csaplár Ferencnek, a Kassák Emlékmúzeum igazgatójának munkánkhoz adott értékes segítségét. KÖNYVEK, DEDIKÁCIÓK Induljunk ki a tárgyi emlékekből. Móricz Zsigmondnak a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött hagyatékában, mely a leggazdagabb magyar írói hagyaték, Kassák Lajos következő könyvei találhatók: a) Életsiratás. (Novellák) Bp., 1912. Benkő Gy. k. b) Isten báránykái. Három egyfelvonásos. Bp., 1914. Benkő Gy. k. Dedikált. c) Khalabresz csodálatos púpja. Novellák. Bp., 1918. Táltos k. d) Máglyák énekelnek. (Versek.) Bécs, 1920. Bécsi Magyar Kiadó. e) 35 vers. Bp., 1931. Hungária Hírlapnyomda RT. Dedikáció: ,,Móricz Zsigmondnak őszinte nagyrabecsüléssel Kassák Lajos." f) Munkanélküliek. Regény. I-II. köt. Bp., 1933. Nyugat k. g) Ua. A szerző kiadása. Dedikáció: „MóriczZsigmondnak a megbecsülendő embernek és írónak Kassák Lajos 1932 Karácsony." h) Egy ember élete. VII. köt. Károlyi-forradalom. Bp., [1934.] Pantheon k. Dedikáció: „Móricz Zsigmondnak Kassák Lajos."