Csaplár Ferenc szerk.: Magam törvénye szerint. Tanulmányok és dokumentumok Kassák Lajos születésének századik évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest, 1987)

Tanulmányok - Csaplár Ferenc: Kassák és Szabó Dezső

költőnél is aztán a tudás és emberségesség nemesítse a napfényre került munkát. Ezt vallva tehát nem mondhatok olyan szigorú kritikát a futuristákról sem, mint Ön. Kijelentem azonban, hogy nem vagyok és nem is akarok futurista lenni a szónak abban az értelmében, ahogy azt Marinettiék a világ elé kompromittálták. A Bum. . . bum és pre. . . pré-vel sem ő mellettük akartam ütni a dobot (a hangutánzást ugyanis már Kazinczyék is megpróbálták nálunk), hanem a szó, egyetlen közvetítő formám minden színét, zenéjét, plaszticitását a magam szükségletére egyetlen vitustánccá szerveztem, hogy az olvasómmal valahogyan így ebben az első pillanatra értelmetlennek tűnő hangzavarban vezessem be témám minden borzalmasságát és róla mondott véleményem emberiességét, amit különben minden cenzor könnyen belém fullaszthatott volna. Mint mondtam, a tudatos művészet híve vagyok, és egyben Önnel együtt annak is híve, hogy írásunkkal minél több ember szívét bolygassuk meg egy szebb élet kívánására. De mindez nem jelentheti azt, hogy a művészetet fokozzuk le a legalacsonyabb értelmi fokon álló tömeghez. Ezt megcsinálják Teleki Sándorék, Szabolcska Mihályék, de legkevésbé Ön és az Önnel egy célba törekvők. Azt hiszem, a művészetnek közvetlen formáló ereje nincs, csak közvetett, s ha ez igaz, a tőlünk telhető legszebb ruhába öltöztetett mondanivaló megértéséhez és megérzéséhez egyelőre elegendő eredmény, ha tíz embert találunk, akik aztán a mi »hozzáférhetetlen« igazságainkat az ő egyszerű tanító nyelvükön plántálják bele az egyre gyöngébb számmá zsugorodó meg nem értőkbe." Kassák tisztában volt költői vállalkozásának jelentőségével. Ezt illetően akár mások véleményére is hivatkozhatott volna. A Nyugat például épp az Eposz Wagner maszkjában darabjait ítélte eddigi versei közül végre igazán eredeti költői megnyilatkozásnak, s közlésükre már 1914-ben vállalkozott. Valószínűleg már annak is híre járt, hogy Kosztolányi — mint a Nyugatban nemsokára megjelent kritikájából kitűnt — a tragikusra fordult történelmi helyzethez és életérzéshez igazán illő új költőiség megjelenését látja a kötetben.

22 Kassák a levél egyik érdekes mozzanatát, a Kazinczyék hangutánzással kapcsolatos költői próbálkozására való hivatkozást pedig már megjelent kritikából, Halasi Andornak A Hétben publikált igen elismerő cikkéből vette át.

23 Jogos öntudattal írhatta hát levele végén: „három könyvem közül ezt tartom a legenyémebbnek. Ebben sikerült kihúzni magam sok olyan hiba alól, amelyben a legtöbb költő mint egy veleszületett és levethetetlen burokban végigtilinkózza az egész életét. Saját mondanivalómhoz, amely velem együtt a kor szörnyű halálvonaglásából és határozott életakarásából serkent, megtaláltam az egyelőre tűrhető formát, amely ugyan nem elfogadott stilisztikai törvény, de minden porcikájában szabadon fodrozó köntöse vágyaimnak, amelyekről mindaddig nem fogok lemondani, amíg erőm lesz a lelkembe gubózáshoz, amin keresztül még az embereket is szeretnem lehet." Úgy tűnt, Szabó Dezsőt meggyőzték Kassák érvei. Újabb levelében mindenesetre a következőket írta: „Igen tisztelt Barátom, hogy elküldtem a levelem, szörnyen szégyelltem magam. Nagyon rossz perceim voltak (mostanában nagyon sok van), s magam akartam szidni azzal, amit ott elszavaltam. Annál inkább megörvendeztetett, hogy abszolúte semmiben sem értett félre, s hogy úgy felelt, ahogy én is feleltem volna." Kassák az Eposz Wagner maszkjában elküldését s az ezzel kapcsolatos levélváltást követően beavatta Szabó Dezsőt a lapalapítással kapcsolatos gondjaiba és terveibe is.