Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

UTÓSZÓ HELYETT - Németh G. Béla: Mint különös hírmondó (Szerep, vállalás, identifikáció)

Vorhaben der Identifikation."). S ha megnézzük e vers hasonlítással értelmező állító és tagadó, pozitív és negatív sorait, világos, hogy benne a jelenségszintű áll a lényegivel szemben, a köznapi értelmű az általános értékűvel szemben, az esetleges jellegű az egyetemes érvényűvel szemben. Az igazi hírmondó a nem igazi hírmondóval szemben. Olyan erős ennek az ellentétpárban végigfutó értelmezve-hasonlító, hasonlítva-értelmező sornak a logikai, az asszociatív, a heurisztikus beszédsugalma, hogy gyakran el is hagyja a mondatkapcsolásokra hivatott kötőszókat (pl. „...gépfegyvert próbál — [ám] oly mindegy volt neki!": „oly mindegy volt neki!; [mert] tudta"; „jól tudta ezt a hegyi hirnök s [ezért]' elbútt"). Ez az ellentétpár s a neki megfelelően alakított syntaxis rendkívüli retorikai erőt összpontosít és sugároz ki. Ami ennél a versnél nagyon is alkalmas esztétikai ható tényező, hiszen az identifikáció fölismeréses és szelekciós folyamata intuíciós, ihletszerű folyamat is, de legalább annyira kognitív, elmélkedő, gondolattal küszködő is. Valójában már nem is egyszerűen „tudatfolyam" fölidézéséről van szó, hanem egy ellentéteken, közbevetéseken, kérdéseken, fölkiáltásokon át haladó hasonlító, megengedő, föltételes, magyarázó mondatok láncolatával egymásba kapcsolódó reflektív folyamatról. Ehhez az ellentétpárhoz, a jelenségszintűnek s a lényeginek ellentétpárjához, s ehhez a hasonlítva értelmező grammatikához és retorikához alkalmazkodott, ezt erősítette a vers ritmikája, mértékelése, stilisztikája, szóválogatása éppen úgy, mint szcenikája, jelenetezése, vizualitása, képisége. Vegyük előbb az utóbbiakat. Szóválogatásában a vulgáris, a köznapi, a közhasználatú, sőt, a műszaki szavak, szókapcsolatok állnak szemben celebrális, rituális, artisztikus, ünnepélyes, szertartásos, irodalmias emlékhangulatú szavakkal, szókapcsolatokkal (pl. így egyik oldalon: „berregést hallott"; „találgatta: autó vagy repülőgép vagy motor"; „nem nyughat"; „elrontja a jót is"; „gyermeki cívódással"; „rossz szomszéd a folyón túl gépfegyvert próbál" — pl. így a másikon: „ a hirnök föláll"; „nagy hírként kiáltja"; „veszi a botját, s megindul a népes völgyek felé"). Rögtön az első sor két főneve is utal ez ellentétre: az archaikus-rituális hírmondó s a profán, közönséges újság kettősségével. Még inkább megmutatkozik ez az ellentét a szcenikában, a jelenetezésben, a vizualitásban, a képszerűségben. Elég a hatodik szakasz biblikus, profetikus, mitologikus, egy- és ősgesztusú történését meg a második strófa apró, napi, laza, esetleges ügyködésre utaló világát egymás mellé állítani. s ha berregést hallott, találgatta: autó? vagy repülőgép? vagy motor a sima Dunán? s ha szórt dobogásokat hallott tompán a völgyekben maradozva, gondolhatta, házat vernek lenn kőmívesek, vagy a rossz szomszéd a folyón túl gépfegyvert próbál [. . .] — így a második versszak, akkor a hírnök föláll, veszi botját, s megindul a népes völgyek felé mint akit nagy hír kerget le hegyéről és ha kérdik a hírt, nem bir mást mondani: ősz van! nagy hírként kiáltja amit mindenki tud: ősz van! — így a hatodik.