Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Taxner-Tóth Ernő: „Költő szemeddel többet lelsz te..." (Babits esszéi költőelődeiről.)

TAXNER- TÓTH ERNŐ: „Költő szemeddel többet lelsz te..." (Babits esszéi magyar költőelődeiről) Költőelődök keresése Az esszéíró Babits titkait még a költőéénéi is nehezebb megfejteni. Babits esszéi ugyanis a szó eredeti értelmének megfelelő kísérletek. Kísérletek két alapvető kérdés megválaszolására — vagy inkább tisztázására, körüljárására. Az egyiket maga fogalmazta meg Az irodalom elmélete című 1919-es előadásában: ,,Mi teszi az írót íróvá?" A másik álandó szellemi nyugtalanságának természetes következménye: hogyan helyezheti el azokat az új benyomásait, olvasmány- és társadalmi élményeit, amelyek valamiért nem illenek a korábban kialakított képébe?

1 Ez a kép egyaránt magában foglalta az irodalomról, a nyelvről, a filozófiáról, az emberekről, a társadalomról, a világról szerzett ismereteit és kialakított fogalmait. Az előbbiekből következően állandóan változott, gazdagodott, fejlődött. Minden lényeges újat elemző folyamat keretében fogadott be, az egyetértés és a visszautasítás érveit egyaránt mérlegre helyezve. Míg azonban az egyetértésben Babits nem csupán rugalmas, de gyakran következetlen is volt, jónéhány dolgot egész életében következetesen visszautasított. Az utóbbiak közül számunkra itt az a legfontosabb, hogy soha nem volt hajlandó elfogadni kész válaszokat, az összefüggésekből kiszakított megoldásokat, továbbá a vele szemben megnyilvánuló erőszak semmilyen formáját. A legszívesebben azt írnám, magát az erőszakot utasította el, mint bármilyen kérdés megoldásának a lehetőségét; ehhez azonban két kiegészítést kellene hozzáfűzni. A tízes években azzal vívódott, hogy magáévá teszi a „jöjjön a forradalom"

2 gondolatát, sőt egy nyilvános nyilatkozatában — gondosan körülhatárolt megfogalmazásban — forradalmárnak vallotta magát,

3 azaz hajlott rá, hogy elfogadja a társadalom erőszakos megváltoztatásának az eszméjét, mint ahogy az őszirózsás forradalom, majd a Tanácsköztársaság kezdeti szakaszában kész volt együttműködni az erőszak szülte új hatalommal is. Másrészt később a Nyugat szerkesztője és a Baumgarten díj kurátoraként időnként hajlott rá, hogy a 1 Rába György: Babits Mihály költészete 1903—1920. (Bp., 1981.) című könyvében találóan írja: „A fiatal Babits esszéinek nagy része kritikának készült. A költő zord bírái ezt a fejtegetését (Babits Petőfi és Arany című tanulmányáról van itt szó) gyűjteményes kötetekben olvassák, pedig a szerző könyve hangulati egységéért több alkalmi utalást s egy-egy bekezdést is elhagyott szövegéből, s írása ezáltal elvibb színezetűnek látszik". (268—269. 1.) 2 Vö. Rába György: i. m. 403—408. 1. 3 Rába György: i. m. 406—408. és 632. 1. Babits 1912-es önkommentár című írásában olvassuk: ,,Én hű katonája akarok lenni a jövendő Magyarországnak, melynek igazságtalanságok, előítéletek és hazugságok helyett őszinteség, szeretet és szabadság lesz az alapja. Gyáva nem vagyok, ha új állapotot kívánni forradalom: forradalmár vagyok." {Nyugat, 1912. II. jún. 16. 1074. 1.)