Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Ambrus Katalin: Babits Balassi-képe. Függelék: Babits Mihály: Balassa

ség, amelyet dacosan kell magasztalni és védeni, mint Rimay már teszi is azok ellen, akik (Balassa szavaival élve) verseiért „engem való rágalmazásokkal nyelveknek hegyeit is fenik": „Haki az szerelem argumentumában való énekének munkáját nem javalja pedig, sőt kárhoztatná, inkábban kárhoztassa az egyéb minden nemzetségek nyelvén írt hasonló munkákot is: az deáki nyelvnek kincses tárháza is felette megüresülne, bizony meghalványodnék igen a képe is, ha az ábrázatját ékesítő egyéb színe közül ezt az tekintetit felette szépítő miniumját letörlenők róla . .." Oly érzés ez, a dacos védekezésnek (ismételjük) oly attitűdje, mely itt jelenik meg először, s mely azután egész jelentkezésmódjában, szinte még a szavakig, a külföldre való hivatkozásig, évszázadokon át, mind Adyig, meg-megismétlődik a magyar lírában, újra és újra reklamálva az élet és érzés jogát arra, hogy kifejeződjön! a nyelv jogát, hogy beszéljen! Általában a Rimay rendkívül szép és érdekes előszóterve (melyet Dézsi szintén kiad),

58 a Balassa szavai után s általuk sugallva közvetlen második dokumentuma a magyar líra e Balassában először felébredt öntudatának, mely azután lélekről lélekre száll, nem a sokakéba, és az úgynevezett „nemzetébe", amely még mindig üldözi a virágénekeket, hanem kévésekébe, akikben a lélek igazán él: „énnekem elég az, ha Kegyelmed és egyebek, kik ollyak, mint Kegyelmed azaz quorum nativa virtus aliis quoque virtutibus est cumulata, szeretik" — mint Balassa írja verseiről Rimaynak. így hordja magában a magyar líra vele született s most született gőgjét ez a különös, hajszolt, „vén cigányként csak cseréléssel" élő, vénségére hátán házát hordó csigává lett, „sehonnai", „község csudája", lókupecségre jutott nagyúr. Megváltja-e, megnyugtatja-e ez a gőg meghasonlott és szenvedélyes lelkét? Aligha. Cupido ura e léleknek, a rettenetes, telhetetlen vágy; Cupido, akinek nem árt Sem Mars, vitézséggel. Sem Pallas, elmével. A versek is csak Cupido szolgái, s alkotójuknak „bajnál egyebet" nem szereznek, hogy már-már elkeseredetten szánja tűznek őket: nem utolsó példa a magyar líra történetében. Az Istenhez magához kell folyamodni, gyermeksége áhitatához visszatérni s mintegy mennyei Atyja előtt kisírni magát, hogy a zaklatottság enyhülésre jusson, mint a szélvert felhő, ha besírja magát a nyugodt tengerbe. Vallás és szerelem: ez ennek a léleknek két sarkpontja, s istenes énekeihez csak szerelmes dalai foghatók. Egy bűnben és rendetlenségben töltött élet könnycsöppjei.. . Adj már csöndességet. Lelki békességet, Mennybéli Űr! Nem mutathattuk itt meg költői nagyságát, melyet pedig alig mutatott meg még valaki igazán: érzelmeinek tüzét és gyöngédségét, megható elborulásait s napsugaras földerüléseit, színezésének szinte dekadens árnyalatosságát, 88 Ezt a megjegyzést valószínűleg figyelmetlenségből hagyta az előadásra szánt szövegben.