Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Ambrus Katalin: Babits Balassi-képe. Függelék: Babits Mihály: Balassa

Lengyel szép Zsuzsanna vervén cíteráját És mondván utána gyönyörű nótáját Eszem vesztve Eltévesztve Szerelmébe süllyesztve Felgerjesztve és élesztve Szívemet elrekesztve Belső tűzzel emésztve

56 mindenből csodálatos szépséget csihol ki, hogy végül valami sivár keserűségbe torkolljon ez is: Keserűség rám áradt, Virága éltemnek, Aminek örüljek, Teljességgel elszáradt.

57 A „képtelen nagy szépség" hajszolása csak még jobban szétzilálja ezt a lelket, s az élet kegyetlenül csúnyul bele a szépségekbe: Balassa pénzzel tartozik élete nagy szerelmének, Losonczy Annának, s a szép asszony utolsó éveiben mint hitelező jelenik meg, s adósságért pörli az akaratgyenge, lezüllött költőt, aki a lengyel-szép citeras lányoknál, Tiefengrab-utcai bécsi Zsuzsannáknál keres vigasztalást. Ebben a sivár fordulásában minden dolgának egyedül a gőg tartja fenn állandóan, éspedig nemcsak Mars gőgje, hanem Pallas gőgje. Mikor a költő azt írja: „Nemzetséggel, emberséggel és egyébbel ollyal, kit gonosz szerencse embertől el nem veszthet, alábbvalónak magamat egyik Dobónál sem vallom, értékkel kisebbnek nem mondom": akkor szelleme kincseire is gondol, melyeket gonosz szerencse szintén nem vehet el, s nemcsak a nemesi, hanem a költői önérzet is beszél belőle szinte Petőfire emlékeztető szavakkal. Ha Balassa egyegy levelében felhozza az új verseket, melyek legutóbb „jutottak elméjére": „Nem rosszak bizony azmint én gondolom!", ha panaszkodik azok ellen, „akik akármi irásimot is elméjeknek csontos pórázára kötvén, sok igéknek változtatásával (obruálván sensuit is) vesztegetik, festetik és ízetlenitik", ha önérzetesen jegyzi meg Marullus versét fordítva, hogy Igérűl igére Nem szinte teheté, De hertelen jobbitá .. . — mindez az írói öntudatnak olyan megnyilvánulása, mely ebben a korban külföldön is párját ritkítja, s mely eléggé bizonyítja azt is, hogy Balassánál az írás nemcsak a szeretkező vitéz úr amatőr kedvtelése volt, mint azt eddig szerették elhitetni, hanem teljes tudatossággal vállalt írói hivatás: az első írói hivatás a magyar költészet történetében. A sokat korholt „virágénekek" nem szégyellett és titkolt magamulattatása volt csupán, hanem méltó dicsőség és büszkeA versrészlet hatodik sora pontosan: „Felgerjesztve és ébresztve". A vers idézése pontatlan. Az előadás ettől a résztől kezdve folyamatosan a Balassa esszé szövegére épül, mert Babits annak kéziratát alkalmazta — főleg a Dézsi kötetre vonatkozó részek kihúzásával — előadásra. A nyomtatott műben pontos az idézet. Esszék, tanulmányok TI. k. 103. 1. Miután a két szöveg majdnem azonos (i. m. 103—105. 1.), célszerűnek láttam apróbb alkalmazkodásokat a nyomtatott alakhoz.