Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)
TANULMÁNYOK - Reisinger János: „Hanem hát ki vált meg engem?" (Babits és a kereszténység; Babits és a katolicizmus)
ember nem kerülheti el, maga ,,az ítélő kéme" (Psychoanalysis Christiana), Akitől „bújni hasztalan" (Az elbocsátott vad), mert harsonája igazságszolgáltatásra fog egyszer szólítani (Jobb és bal, Talán a vízözön.. .). Ahhoz képest persze, hogy a Szentírás mennyi ismeretet közöl Isten igazságszolgáltatásának erkölcsi alapjairól, s milyen meglepő sokat Krisztus közreműködéséről s egyáltalán a végítélet körülményeiről: költőnk állásfoglalása nem több gesztusnál. A keresztények veszélyes fogyatékosságának tekintette, ha viselkedésükben megfeledkeznek arról, hogy a jó jutalmat, a rossz büntetést kap a végítélet során. 34 Deizmusáról Az Isten és ördög . . . óra-hasonlatánál 3 '' is jobban árulkodik az a szembeállítás, amely egész életművén végigvonul. A bosszúálló és a könyörülő Isten szembeállítása. Az előbbi jellemet az Atyaistennek, az utóbbit a Fiúistennek, Krisztusnak tulajdonítja. Igazságszolgáltatás és szeretet kizárják egymást, Isten szeretete, de főként a „Bárány haragja" ismeretlen azonosság nála. Istenképének legfeltűnőbb meghasadása ez, s szintén megváltáshitének hiányából következik. Elfogadni Krisztust ugyanis együttjár azzal, hogy az őt Küldőt is elfogadjuk. Ezért a kereszténység — minden hiedelemmel ellentétben — nem is annyira krisztocentrikus, mint teocentrikus. Aki Krisztus helyettes áldozatában hisz, voltaképpen Isten megváltási tervét fogadja el. Számára az Atya és a Fiú között a legteljesebb megértés létezik, „békesség tanácsa kettejük között". 36 A Fiúisten az Atya akaratát önszántából hajtotta végre, midőn testté lett s az emberért a halált elszenvedte. A bosszúálló és a könyörülő Isten szembeálítása a katolicizmusban az Óés az Újszövetség szembeállításából nőtt ki. Különálló, sőt, sok esetben egymással szembenálló könyvnek kezdték tartani a Szentírást. Megintcsak Róma volt az, mely az i. sz. II. században sietett a két könyv sugalmazottságát kétségbevonó Markiont elítélni; szellemének folytatása azonban kedvező lehetőségeket biztosított számára hatalmának kiterjesztésében. A keresztény felekezetek között a katolikus tanítás mondja ki leghatározottabban, hogy a hit kérdéseiben egyedüli mértéknek a Szentírást nem ismeri el. Melléje állítja még a „szent hagyományt" és az „egyházi tanítóhivatalt". Ezek szava ugyanolyan illetékességgel hangozhat fel vitás kérdések eldöntésében, mint a verbálisan isteni kinyilatkoztatásnak vallott, a valóságban azonban a középkori egyház által előbb elrejtett, majd a teológiától talmudivá tett Biblia. 37 A „tanítóhivatal" megbecsülésének közvetlen jelét nem nagyon látjuk Babitsnak 38 Közvetett jelét azonban igen, amennyiben a „szent hagyományt", főleg művészi vetületeiben, magáénak mondta. Leghatékonyabb katalizátora Augustinus szellemöröksége volt ebben, kivűle pedig talán Schopenhaueré. S nem túlzás, ha ezek után azt állítjuk, hogy legkevesebb rokonszenvvel ő is a Szentírással szemben viseltetett. így írt erről Irodalomtörténetében: Bizonyos, hogy az Evangélium szerzői többé-kevésbé telítve voltak egy másik irodalom3i Könyvről könyvre, im., uo. 35 Eredeti címe Àz óriás óra alatt volt (Pesti Napló, 1932. aug. 20.) 3 " Zakariás. 6. 13. 37 ..Kell-e olvasnunk a Bibliát? A válasz határozott nem. Az Egyház ismételten elítélte azt a tanítást, amely a Szentírás olvasását mindenki számára szükségesnek és kötelezőnek mondotta (XI. Kelemen: Unigenitus, VT. Pius: Auctorem fidei)". Albert István: Hogyan olvassuk a Bibliát? Vigilia. 1952. 2. 57. 1. 38 A pápaságra tett megjegyzésért támadta a Magyar Kultúra (r: Babits Mihály és a pápaság, 1915. 13—14. szám. 48—49. 1.), de költőnk a későbbiekben is kifejezésre juttatta a római kúriát illető kedvezőtlen véleményét, így pl. Uő : Dante. Im., 44—47. 1.
