Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)
TANULMÁNYOK - Reisinger János: „Hanem hát ki vált meg engem?" (Babits és a kereszténység; Babits és a katolicizmus)
A menny és a föld között szakadást okozó bűn jelentőségének alábecsülése, legfőbb következményének tagadása a lélek halhatatlanságában, a megváltás szükségszerűségének kiiktatása, valamint Krisztus egyedüli közbenjáró hatalmának megosztása emberekével: mindegyik kifejlődése külön-külön is elegendő lett volna ahhoz, hogy a megváltás alapját megingassa. De sokkal erősebben, együttesen hatottak. S mikor a teljesen értelmetlenné torzított keresztény tanítás megkapta a kegyelemdöfést, sajnálat helyett joggal kísérte embersorsok megnyomorításáért harag vagy mítoszoknak kijáró derültség a felvilágosodás követői részéről. Az olcsó racionalizmust elvető, de az emberi értelem pozitív erőtartalékaiban mindig bízó Babits is ez ellen a „kereszténység" ellen írta fiatalkorának Theosophikus énekét (1906). 19 A későbbiekben azonban mintha békülni látszott volna azokkal az önhittségre késztető jámbor elképzelésekkel, melyeket versének első felében kifigurázott. Szabó Lőrinc föl jegyzései szerint már gyermekkorában megrázó élményként élte meg a túlvilág létét, mikor apjának és sajátmagának hitetlenségére döbbent; 20 ez a képzet él tovább a Psychoanalysis Christianában („Gyónatlan és vakon, az évek szennyével / löknek egy szemétre a hibás cseréppel") s még inkább a Könyvről könyvre sorozat egyik 1938-as darabjában. A Keresztül-kasul az életemen-be is fölvett Jó halál logikája azt sejteti, hogy Babits a félelmet a vallásosság egyik fontos hajtóerejének tartotta. 21 Bár javító szándékkal, ismét a kereszténység lefokozására adott példát, mint a Fájó, fázó énekben a „jámborok" könnyebb vagy kizárólagos megválthatóságára utalva. A katolikus Mária-kultusz művészetét nem érintette mélyen, bár nem lebecsülendő, hogy amikor lehetősége nyílott rá, fölhasználta: a maga „elfojtott duk-duk afférjá"-nak 22 egyik versében, a Vérivó leányokban védekezésül a loretói litániát zengeti meg. Verlaine Mária-himnuszait szintén sokra becsülte. Irodalomtörténetében a Mária-kultuszt a költészet és a festészet „legtermékenyebb ihlető"-] ének mondta, s nem hagyott kétséget afelől, hogy Jézus édesanyját „ég és föld közötti közvetítőként" látja. 23 Megváltáshitének háttérbeszorításában azonban jóval nagyobb szerepet játszott egyháza szentkultuszának szinte maradéktalan elfogadása. „Szóval, mint mintagyereknek, imponáltak a szentek. Mert úgy éreztem magamat, hogy nekem is szentnek kell lennem" 24 — vallotta 1920 őszén Szabó Lőrincnek. Ez az érzés tárgyiasabb formában az ifjúkori Schopenhauer-lázban és a vele érkezett buddhista megváltástanban újult meg, hogy végül az egyház magyar és egyetemes szentjeinek tisztelgő versekben csapódjon ki (Szent király városa, Imre herceg, Balázsolás). Ezek a megnyilatkozások többek versbe szedett té19 Vö. Rába György: Babits Mihály költészete, 1903—1920. Bp., 1981. 212. 1. 20 „Mikor második gimnáziumba kerültem, kezdtem kételkedni. Sokkal okosabb voltam, semhogy ne láttam volna, hogy apám nem hisz istenben és ilyen dolgokban és hogy mint szabadelvű ember, direkt csúfolja a papokat [. . .] Én imádkoztam az apámért minden este, hogy ne jusson pokolra, lassan elkezdtem gondolkozni, hogy hátha az apámnak van igaza, hiszen okos ember, ő jobban tudja [. ..] Rengeteg álmatlan éjt okoztak ezek." Szabó Lőrinc: Babits gyermekkori emlékei (1944). In: Uő: Napló, levelek, cikkek. (Vál. Kabdebó Lóránt.) 1974. 42—43. 1. 51 „Nálunk újabban a szellemiség újjáéledéséről beszélnek, a materializmus bukásáról; a vallási nemtörődöm mintha alábbhagyott volna, sokan tódulnak a templomokba, akik azelőtt feléjük se mentek volna. De hánynak jut eszébe ezek közül, hogy a vallás túlvilágot is jelent, s aki nem készül a halálra, az nemis igazi keresztény? [. . .] Ha erre gondolnának, legalább akik keresztény hívőknek vallják magukat, másképp látnák a földi dolgokat, s alighanem másképp is viselkednének." Babits Mihály: A jó halál. In: UŐ: Könyvről könyvre. (Sajtó alá rend.: Belia György.) Bp., 1973. 278—279. 1. 22 Vö. Rába György: im., 160—161. 1. 23 Babits Mihály: Az európai irodalom története. 120. 1. 24 Szabó Lőrinc: Babits gyermekkori emlékei. 42—43. 1.