Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

UTÓSZÓ HELYETT - Németh G. Béla: Mint különös hírmondó (Szerep, vállalás, identifikáció)

de ott hatása még nem érvényesülhet igazán, hiszen még nincs szövegkörnyezete. Annál erőteljesebben fejti ki hatását ez a hangzati-ritmikai formálásmód a hatodik s hetedik strófa elején: akkor a hírnök föláll. . . úgy vagyok én is, nagy hír tudója: A kilencedik versszakban pedig, amelyben mintegy epigramma- vagy gnómaszerűen foglalja össze a nagy híradás mibenlétét, az élet örökké megújuló körbeforgását, szinte tisztán zengő daktilus-, sőt, hexameter-hangzatot érzékel a fül : [.. .] érzem, a föld hogy fordul az égnek aléltabb tájaira, s lankad lélekzete, mint szeretőké — óh, szent Ritmus, örök szerelem nagy ritmusa, évek ritmusa, Isten versének ritmusa — mily kicsi minden emberi történés! a tél puha lépteit hallom, De, mint mondottuk, a ritmusjáték remeklése a mértékkezelés, a proporció egyéb tényezőivel együtt érvényesül igazán. Hármat említsünk közülük, a) A sorhossz szabálytalan, beszédszabta s ezért nagyon is természetszerűnek érzett váltakozása az igazán jó „szabadversek" öröklött képleteknél erősebb, személyesebb ritmusfegyelmét, mértékbiztonságát is kölcsönzi a versnek, b) A jelenetező, a szecnikus, a leíró részek s a magyarázó, a konklúziós kijelentések egyensúlyjátéka együtt jár a ritmusbontás és ritmusbizonyosság egyensúly játékával. Elég a már idézett „prózai", profán vulgáris második strófára tekintetet vetni, majd a harmadik konklúziós magjára: s ha berregést hallott, találgatta: autó? vagy repülőgép? vagy motor a sima Dunán? [.. .] — így kezdi, s így folytatja a másodikat. /.../ oly mindegy volt neki! tudta balga az emberi faj, nem nyughat, elrontja a jót is — így beszél a harmadik közepén. A legszebb példát azonban alighanem az utolsó szakasz nyújtja: az előző szakasz túlságosan is epigramma-, gnóma-, tézisszerűségét egy impresszionisztikus-vizionárius, Blake-re játszó tiszta ritmusú képpel oldja, hogy aztán végül a képet ugyan megtartva a ritmust azonban megzökkentve, megsúlyosítva búcsúzzon : jő a fehér tigris, majd elnyújtózik a tájon, csattogtatja fogát, harap, aztán fölszedi lomha tagjait s megy, hulló szőrétől foltos a rétség, megy s eltűnik az új tavasz illatos dzsungelében. c) Rendkívüli hatású a ritmika s a szcenika együttes váltása a tradicionálisba, az átöröklöttbe. Csatlakozik hozzájuk a vers „történésének", „idejének" váltása