Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

UTÓSZÓ HELYETT - Németh G. Béla: Mint különös hírmondó (Szerep, vállalás, identifikáció)

ható. Közülük gondolatmenetünkbe a következők bevonása látszik hasznosnak és szükségesnek. a) Az identifikáció folyamat, felismerési folyamat; részint a világban s a magunk életmenetében megvalósuló személyiségünk hiányainak és elemei össze nem illésének fölismerése; részint e hiányok és össze nem illések kiküszöbölési módjának és eszközeinek fölismerése, b) így ez a folyamat célelvű és akarati: egy ideáltípus vagy — mint ma járatos szóval szokás mondani: — egy személyiségmodell kiformálására s egyedi megvalósítására tör. Tehát válogat a folyamat megélője személyisége lehető összetevői között; egyeseket mint össze nem illőket vet el, másokat mint nem elég értékeseket és nem elég lényegieket ítél elvetésre. Vagyis — s ezt szinte minden vizsgálódó hangsúlyozza — e folyamatban elvetésről, elvesztésről is van szó, s mivel lelkünkben a minden lehetőséghez való ragaszkodás ösztöne, a minden lehetőség vesztésétől való félelem érzete is benne van, mégpedig esszenciálisán, a létrejött ideáltípus, a kijelölt személyiségmodell szükségszerűen visel magán kompenzációs jelleget is. S mint ezt Freud különösen hangsúlyozza, ez a kompenzációs jelleg esztétikaian narcisztikussá, narcisztikusan esztétikaivá fokozódik. Röviden: gyönyörködés és emelkedettség tárgya, kielégítődés és kárpótlás eszköze is. c) A személyiségmodell összetevőinek válogatása valamilyen konkrét, a válogató számára tárgyiassá lett példakép vagy művelődéstörténeti emberszimbólum rásugárzásának, vonzásának jegyében megy végbe, mint ahogy ismét Freud mondja, „Objektwahlról" van szó a „Subjekt" részéről, tárgyiassá lett ideálkép választásáról az alany részéről, d) Végül, de nem utolsó sorban, az összetevők a folyamat előrehaladtával s a folyamat végére nem összetevők, nem asszociatív részek már többé, hanem egy egység, egy minőségi egész, egy „Ganzqualität" egybeolvadt elválaszthatatlan elemei. Egy olyan egységé, egy olyan minőségé, amely ugyanakkor, mint ezt Parsons emeli ki, tagolt, sokarcú, interiorizált és internalizált, és éppen ezen át kapcsolódik s kínál kapcsolódást a társadalom, a kor, a művelődés más ideáltípusaihoz, illeszkedik be más személyiségmodellek sorába, lesz funkcióképessé. 3. Babits teljesen tudatában látszik lenni annak, hogy egy lehető szerep kiformálásának s a véle való identifikálódásnak, a hozzá való lényegülésnek leghitelesebb megjelenítése az, ha magát a konkrét lelki folyamatot a versbeszéd magához idomult nyelvi-poétikai eszközeivel, jellemző egyedi s alapmozzanataira tömörítve, fölidézi. Mégpedig a folyamat célelvű törekvése jegyében, azaz konklúziója kinyilvánításával. Mennyire érzi a költő, hogy ennek a versbeszédnek a szerkezete egy kijelentés, az identifikáció végbemenetének kijelentése köré, eredményének kijelentése köré épül, s hogy a versbeszéd karakterének kimunkálása ennek a kijelentésnek a hitelét célozza, mutatja egyrészt a vers grammatikája, illetőleg syntaxisa, másrészt versformája, illetőleg ritmuskezelése.