Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Németh G. Béla: Világkép és irodalomfelfogás Az európai irodalom történetében

védhetni. Ez Hitler és Mussolini, Laval és Franco, Metaxas és Horthy, Salazar és Gömbös kollektív-nemzeti vagy nemzeti-szociális demagógiájú diktatúráinak kontinensén, — hogy egyéb tirannusokat és diktatúrákat ne említsünk, — bizonyosan nem volt elég, de bizonyosan jelentéktelen sem volt. Művészi tekintetben pedig ez a konzervatív liberalizmus sokkal nyitottabb volt, mint bármily irányzatú radikalizmusok lenni szoktak, akár a múlttal, akár a magukétól eltérő egyidejű irányzatokkal szemben. Babits nem irányzatuk alapján fogadta be a műveket, hanem jelentésük iránya alapján. Amely művek jelentésének iránya meggyőző erővel tudott egy figyelemre méltó világkép felé terelni, azokat — irányzatuktól függetlenül — méltányolta, elfogadta. Babits e könyve történetileg annak a sajátos hazai liberális gondolkodásnak folytatója, amelyet Kölcsey, Széchenyi, Eötvös, Arany, Péterfy, Jászai nevével jelölhetünk. Beszűkítését is, de egyben kitágítását is jelenti ő e gondolkodásnak. A közvetlen társadalmi-közéleti szerepvállalás elhárítása jelentheti az előbbit, a gondolkodás pusztán politika-filozófiai szintre való leszűkítésének megakadályozását a második. A kor Európája irodalmának és gondolati kultúrájának pedig ama vonalába illeszkedik Babits e könyve, mely Rilkétől Eliotig, Piánktól Einsteinig, Bohrtól Fleisenbergig húzódik. Ez utóbbi nagyszerű Platón-tanulmányában szinte pontosan azt mondja, amit Babits is: minden élet és minden mű újabb és újabb kísérlet egy-egy világkép kialakítására. Olyan kísérlet, melyet joga és kötelessége minden egyes embernek elvégeznie. S mint Babits, — a transzcendencia felé mutattak a fölsoroltak kísérletei is mind. Nem volna a marxista gondolkodás dicsérete, nem volna a marxista gondolkodáshoz méltó, ha lexikon sémákkal, ha pusztán szociológiai magyarázatokkal vagy éppen patopszichológiai modellképletekkel próbálnánk e közös és jellemző vonásuk okát adni, nem pedig a szociológiát is, a pszichológiát is, a politikát is magába ölelő valódi filozófiai értelmezéssel, akár a magunk álláspontját is felülvizsgálatnak vetvén alá, — állván a marxizmusnak is középpontjában a történeti dialektikájú ontológia, az ontológiai törekvésű történeti dialektika, — mint ezt végső érettségében és bátorságában Lukács György is oly világosan látta.