Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

DOKUMENTUMOK - Sőtér István: Babits Mihály 1883—1941

hanem az igazság megfontolt, alázatos szolgájaként, aki ha kellett, saját testével védte a kaput, de gyűlölni nem tudott, szenvedni csupán. És mégis, mennyien gyűlölték! Egész életében dühös, megveszekedett ebek ugattak portája előtt: nem védte meg őt az elefántcsonttorony, nem tartotta távol az üvöltő csapatot az esztergomi udvar kerítése. Mi lehetett a bűne ennek az embernek, hogy minden szadizmus az ő vérével akarta kioltani szomját? Űgy gyűlölték őt, mint a vallásháborúk idején a humanistát, kit városról városra űztek a zsoldosok, latin kéziratai és görög könyvei miatt. Nem tudták megbocsátani neki, hogy különb volt kortársainál s szellemi rangját gőg, fitogtatás nélkül viselte — mérséklete és fegyelme csak még inkább feltüzelte dühüket. Igaz. némelyik hódolója többet ártott neki esküdt ellenségeinél is: egyaránt tehetetlen volt az ízlésfelen tömjénezéssel s a freccsenő szitkokkal szemben, s legtöbbnyire mindkettőben ártatlan. Talán ma már elfogulatlanul beszélhetünk róla: a vérebeknek sovány zsákmány a halott s a magukra maradott hívek talán nem esnek többé gyanúba, hogy a Baumgarten-díjra akarnak érdemeket szerezni, amidőn méltón írnak a költőről. Hisz kétségtelen, hogy a legtöbb torzsalkodás oka ez a díj volt, melyet hol „szerény zsebpénznek", hol pedig ..talpnyalók zsoldjának" nevezett az irodalmi élet retorikája. Könnyű felismernünk a díj legnagyobb hibáját: nem kapott belőle mindenki — s máig is csodálkozva tűnődünk rajta: miért nem igyekeztek eddig tökéletesebb irodalmi díjat alapítani az elégedetlenek, akiknek talán szintén meg lenne a módjuk erre. hiszen nem a Baumgarten-alap az egyedüli vagyon Magyarországon! Talán már szembe is nézhetünk a váddal: igaz-e, hogy csak bizonyos „szűk baráti kör" részesedett eddig az évi kamatokban? Egy kis statisztika bebizonyítaná, hogy aránylag sok olyan író kapta meg a díjat, akinek neve előzőleg még csak nem is szerepelt a Nyugat lapjain — noha nem értjük, miért lenne akadály az ennek ellenkezője? A ..szűk baráti kör" rosszindulatú legendája tovább él a Nyugat körül s valószínűleg akkor sem fog szétoszlani, ha ez a „kör" az egész magyar irodalmat rég magában foglalja már. Egyébként épp Babits ügyelt rá leginkább, hogy valamiképp egyoldalúvá ne váljék a folyóirat gárdája, melyben a népi származásúakat éppúgy megtaláljuk, mint a közép és munkásosztály tagjait. De az „irodalompolitika" szomorú és unalmas bábjátéka vajmi kevéssé vonhatta magára figyelmét az utolsó években. Ha megszólalt néha, inkább csak baráti tanácsot, irányítást adott s tanításában keskeny, rögös, de annál igényesebb utat jelölt meg a magyar szellem számára. Csodálatos módon, tanítása alig változott, módosult két évtized alatt — egyenes út vezetett Az írástudók árulásától A tömeg és a nemzethez vagy a magyarság jellemképéhez. Magányos, hősi tanítás volt ez, szigorú és mégis szeretetteljes, aggódó. Nem véletlen, hogy az utóbbi években egyre inkább a tanító, a nevelő szerepét vállalta, egy nemzet nevelőjéét — sohasem volt erre olyan szükség, mint manapság! Nem akarjuk a költő s a regényíró értékét kisebbíteni, mikor most is elsősorban tanító hivatására emlékeztetünk. Sokan beszéltek az utóbbi időben arról az „akadémikus" magatartásról, mely Babitsot, sőt a Nyugatot magát jellemezte. Valóban Babits az Akadémiát jelentette két írónemzedék számára, de az igazi Akadémiát, az élőt és megújulót. az örökké frisset és ébert, mely az Ige szent lázában égett, s ha 'kellett, forradalmibb volt korunk hivatásos, ügyesen alkalmazkodó forradalmárainál. Akadémikus tanítás volt az ővé és nemesen konzervatív egy olyan korban, midőn az igazi haladás gyakran egyet jelent a megtartó, féltékenyen őrző és őrködő konzervativizmussal. Harcos tanítás