Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

DOKUMENTUMOK - Babits irodalomelméletének öt egyetemi előadása Szabó Lőrinc lejegyzésében (1919. május 7., 8., 12., 14. és 15.)

lomnak a legnagyobb mértékben fel kellene lendülnie. A történelem számára nézve a háborúk és olyan kataklizmák, melyek sok érzelmet tudnak létrehozni, nem lendítették fel az irodalmat. Ellenkezőleg, gyakran csendes korokban történnek az irodalmi forradalmak. — Sem pedig a kollektív élmény, a miliő általános változása, amelynek oka rendesen egy politikai változás, nem teremt új korszakot az irodalomban. Hiszen akkor az irodalmi korszakoknak össze kellene esni a politikai korszakokkal. Már egyszer vizsgáltuk a magyar irodalmat ebből a szempontból, és figyelmeztettem önöket arra, hogy a magyar irodalom korszakai nem igazodnak a politikai korszakokhoz, csak részint, hanem világnézetek szerint változnak. A világnézetek különbözősége nem azonos a politikai különbözőséggel. Lehet, hogy valaki 1526-ban új korszakot kezd, de ennek nem a mohácsi vész az oka. hanem már egy világnézeti változás, mely anélkül is bekövetkezett volna. A nagy megújhodás, mely Adyval kezdődött a közelmúltban, olyan korban történt, amikor semmiféle politikai változás nem volt, politikailag nyugalmas, sőt tespedt korban. Tehát a miliőnek az a változása, amit politikai változásnak nevezünk, s amely kollektív élmény, nem hozza létre feltétlenül az irodalmi változást. Hát mi ennek az oka? Hogy lehet az, hogy az élmény magában nem változtatja az irodalmat? Hát az irodalom nem expressiója az élményeknek, s nem kell az új élményeknek jelentkezni az irodalomban is? Az irodalom igenis expressiója az élményeknek, de valami sokkal mélyebb élménynek, életnek, mint amilyen a külső élet, nem amilyen élményeket a külső élet tud adni. A külső élmények — az, hogy milyen eseményeken megyek át, milyen embereket ismerek meg — képekkel töltik be a lelkemet. Ezek a képek olyanok volnának az írói lélekben, mint a színek a művész palettáján, raktáron levő eszközök, amelyeket felhasználhatok a közlésre. De a közlés nem abban áll, hogy a színeket felrakom, nem a színeket akarom közölni, a színek eszközök, mást akartam kifejezni, valami bennem megérett és kialakult, az én egyéniségemnek mélyéből jött dolgot, talán a világnézetem mélyéből jött dolgot, amelynek kialakításában lehet hogy élményeim eszközök voltak. A kifejezésben mindenesetre eszközök lesznek. Ha az irodalom voltaképpeni mélyébe akarunk betekinteni, s meg akarjuk látni az irodalmi változás voltaképpeni mély okát, akkor túl kell mennünk a külső élményeken, és azt a valószínű 2. lehetséges okot kell vizsgálni, amit a világnézet néven foglaltam össze a múltkor. A miliőből kapható dolgok, benyomások közvetlen eszközök, éppen ezért az eszközök változása nem elég fontos ahhoz, hogy az irodalmat átalakítsa. Ha a lényeg az, ami tulajdonképpen expressióra vált bennem, az én mélységeimben van, ha ez nem változik, hanem ugyanaz ma is, akkor nem fogom eldobni a régi eszközöket, amelyek jónak mutatkozó eszközök, habár volnának újak is; azért, ha a miliő megváltozott is, az irodalom nem fogja felhasználni azokat az új élményeket, ragaszkodik a régihez, mint az amerikaiak ragaszkodtak a csalogány és pacsirta dalához, mert nem az új külső képek a fontosak, nem amelyek megjelennek az irodalomban, amelyek csak eszközök, színek a palettán. Ha valami új mélységem, új közlésre való nagy lelki tartalmam van, akkor általa szükségem van oly új eszközökre, amely eszközök nincsenek, pedig helyeslem a régi jóknak bizonyult kifejező eszközöket. Ez az oka annak, hogy mikor egy irodalom új tartalommal telik meg, akkor előveszik az írók az új kifejező eszközöket is. Amikor Adyval és kortársaival egy új világnézet virradt és vetődött fel a magyarság felszínére, akkor az írók találtak új szavakat, új képeket, új