Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

DOKUMENTUMOK - Babits irodalomelméletének öt egyetemi előadása Szabó Lőrinc lejegyzésében (1919. május 7., 8., 12., 14. és 15.)

alkotása és nem a fajé. Áz irodalmi mű éppen akkor kitűnő, ha különbözik, ha tehát más, mint a fajnak legtöbb gondolata. Tehát a nagyszerű irodalmi mű eltér a fajától. Mindazonáltal, ha utólag tekintjük az irodalmi műveket, kétségtelenül lehet bizonyos faji vonásokat találni, de ez mindig utólagos eredmény. Tudniillik utólag észrevehetjük, hogy bizonyos irodalmi művek közösségeket tartalmaznak, ezek a közösségek tulajdonképpen azért vannak, mert egy és ugyanazon hagyománynak a gyümölcsei, mert egy és ugyanazon miliőben születtek. (Már átjutunk a 2. mozzanathoz.) A faj, amennyiben közösség, visszavezethető a miliőre. Lehetségesek mély faji vonások például olyan íróknál, akik nem az ő fajuk nyelvén írnak és más miliőben élnek? Nevetséges, /:ha valamelyik francia íróban nem létezhet, az a faji tulajdonság, végleges, csak egy csomó közös tulajdonság. Ha mind több egyénben nem fog előbbrevinni, tovább, egész létezésük meg fog szűnni.:/ A faji tulajdonság tehát az egyéni külön tulajdonságokra vezethető vissza. Amennyiben a faj valamely változáson megy keresztül, a változások oka mindig csakis miliőváltozás lehet, úgyhogy ekkor a faji hatóerő a miliőre vezethető vissza. Már most a miliő hatására térve, amely egy lényeges ellenvetést tartalmazhat: hogyhogy a miliő nem hat mindenkire egyformán? A miliő hatása nem magyarázza meg az írói jelenségek eltérését, mégpedig azért nem, mert a miliő egyformán hat bárkire. Tehát egy és ugyanazon miliőben létező jelenségeknek egyformáknak kellene lenniük, — márpedig nem egyformák. Nagyon jól tudjuk, hogy ugyanazon kor, szellemi osztály a legkülönbözőbb műveket hozhatja létre. Ha Taine az irodalmi mű akár minden vonását iparkodik visszavezetni a miliőre — például Milton összes tulajdonságait természettudományi pontossággal akarja levezetni abból a miliőből, amelyben élt, megmutatva, hogy a puritán XVII. században csak ilyen mű állhatott elő —, akkor azt kérdezzük, mért állt elő másféle is? Tehát az egyéniség figyelmen kívül hagyása, mely Taine-t annyira jellemzi — egy természettudományos gondolkodónál még megengedhető —, de nem állhat meg a mi kritikánk előtt. A mi kritikánk a modern gondolkozáson nevelődött, amely rég észrevette, hogy a szellem jelenségeit nem lehet teljesen az anyagi jelenségek analógiájára alkalmazni. Van azonban Taine miliő-elméletének egy olyan finomított és modern alakja is, mely az egyénre alkalmazható. Én tudniillik teljesen egyetértek Georg Simmellel, aki a Dilthey-féle Erlebnis-teóriát, a Taine-től [származó] teória elfinomított alakjának tartja. Dilthey ugyanis mindent az író élményéből akar megmagyarázni. A miliő hatása mindenegyes jelentkezésében valóban reagálhat az élmények hatására, mert az élmények együttvéve képezik a miliőt. Csak abban különbözik Taine elméletétől, hogy az élmények összessége kétségkívül jelentékenyen más lesz az egyik egyénnél, mint a másiknál ugyanabban a korban is, így hát az élmény szóba valami egyénenként változó dolgot foglalunk bele, míg a miliő általánosabb és egyetemesebb. Már most az irodalmi kritikának ez a teóriája — amelyet filozofikusan Dilthey fejtett ki, hogy minden író művének gyökere írói élményében keresendő, és csak úgy lehet megérteni, hogy kutatjuk az író élményeivel való mély összefüggéseket —, ez az elmélet sok gondolatra, és általa sok ellenvetésre adhat alkalmat. A legkinálkozóbb ellenvetés: az esztétika szempontjából történő ellenvetés. Maga G. Simmel mondja, hogy elsőrangú tévedés azt hinni, hogy csak a leg-