Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Lengyel Balázs: A Babits-élmény nyomában

fogyó, szűkülő idő felszítja a pillanat értékét (én már csak az órák képét festegetem, mint a piktor), s mindazt, amit a pillanat hoz, legyen az a másik georgina nyílása, a csirkeház látványa, amint cikáz fölötte két galamb, vagy egy szobába szorult méhe dongása. Ha valamiben, akkor ebben tudom fellelni a különleges okát annak a belső mágnes-hatásnak, amelyet tizennyolcéves diák-magamra, az élet elején álló olvasóra, a búcsúzó Babits gyakorolt. Az ifjúkor ugyanis még a tompulatlan, az egyszerű, a primer átélés kora. Az egyszeri és múló létnek, mint értéknek, és az élet apró-cseprő dolgainak, mint örömforrásnak megbecsültsége más, fokozottabb benne. Minden vadonatúj és semmihez sem szoktunk még hozzá. A halálhoz pláne nem. Iszonyata a legiszonyatosabb, ténye a legkevésbbé tudomásul vehető. A frissen megtapasztalt öröm pedig többnyire eufórikus. A kis dolgokat nagy lírai átéléssel lejegyző Babitscsal, a létében fenyegetettél, így lett személyesen féltő, rokoni a kapcsolatom. Ugyanaz játszódott le bennem, mint kevéssel előbb, a szintén csak egyszer látott Kosztolányi kapcsán, kinek felszított életszeretete ugyanúgy ragadott magával, s kinek halálát csaknem azonos megrendüléssel éltem át, mint az első családi halált, a nagyapámét. Mindez persze csak utólagos tudatosítás. Egyelőre még Babits életben van, szerkeszti a Nyugatot, feje a humanista magyar irodalomnak, s rám való hatása érzelmi és értelmi téren még egyre erősödik. További költői remekléseivel például, az Ösz és tavasz között-tel, a Jónás könyvével és a Balázsolással, hogy csak az egész haladó magyar társadalom számára megrázó, kimagasló műveket említsem, ne azokat a magamnak külön felfedezetteket, mint például a Pesti Naplóban talált Ha nem vagy ellenállás-t vagy az Ezerkilencszáznegyven címűt, melyhez történetesen még egyéb személyes közöm is van. Az előbbit, melyet 36-ban írt, Babits ki is hagyta összegyűjtött verseiből, s mai fejemmel meg is értem, hogy mi pkból. Pedig a vers a nagy Babits-versek újat közlő, magatartás-mintát adó megállapításával indul: „Úgy élj, hogy a lelked is test legyen / melyen színeket ver vissza a /nap. / Foglalj magadnak tért a levegőből, / határozott helyet az ég alatt." És a továbbiakban is van benne időtlenül érvényes: „Mert semmi vagy, ha nem vagy ellenállás. / Vigyázz, ne fújjon rajtad át a szél!" Vagy: „Ne táncolj minden ősz füttyére, mintha / virág volnál a saját sírodon." S ilyen a vers záró része is: Ha meghalsz, a lelkedből is virág nő s ing-leng a hitvány jövendők szelében. De makacs csontod a virág alatt üljön súlyosan és keményen. A másik verset, az Ezerkilencszáznegyvenet Babits megrendelésre írta. Némi túlzással, háryjánoskodó nagyotmondással magam voltam a megrendelője. Szabó Zoltán, a kiváló falukutató író, a Tardi helyzet és a Cifra nyomorúság írója (s abban az időben egyike írói szárnypróbálkozásaim pártfogóinak), 1938ban vagy 39-ben egy rovatot kezdett, csaknem mozgalmat indított a Magyar Nemzetben Szellemi Honvédelem címen. A múlt tanulságainak elevenítésével, nagyjaink intő és tanító szavának egyenes idézésével a nemzeti függetlenség tudatát akarta erősíteni az egyre fenyegetőbb német befolyással szemben. Harminckilenc őszén, hogy a háború kitört, de az ország még semleges maradt, eszembe jutott, hogy egy, a szélesebb tömegeket elérő naptárt kellene csinálni, s benne a múlt és a jelen nagyjait sorra megszólaltam e szellemi cél érdekében.