Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Tasi József: Babits, Zsolt Béla, Hatvány és József Attila (Adalékok a „Tárgyi kritikai tanulmány" történetéhez)

ber 9-i számában megjelent Mint gyermek ... és A bűn című, egymást kiegészítő versekre utalunk még, amelyben a költő — kimondván — úgy véljük, végleg megszabadult a Babits-kiváltotta Oidipus-komplexustól. József Attila a Mint gyermek. . .-ben eseng, „hogy jöjjön el már az, ki megbocsát. . ." Megtörtént. (A költő Baumgarten-díjának ügye nem tartozik tárgyunkhoz.) Ellenben nem nélkülözi a tanulságot Babits Mihály és többi támadójánakbírálójának ügye. Babits 1933-ban nem csupán József Attilával, de Zsolttal, Ignotusszal, Ignotus Pállal is megbékült és Hatvány Lajossal is helyreállította a személyes érintkezés kontaktusát. Az eseményeket követve fel kell figyelnünk az 1933-as „békülés" nemzetközi, mondhatnánk világpolitikai hátterére. A fasizmus németországi hatalomrajutása — ha rövid időre is — egy táborba terelte Babitsot és ellenfeleit. Babits pedig — s ennek részletes kifejtésére itt nincs terünk — a fenyegető világkatasztrófa nyomására — és ellene tiltakozva! — ismét a tizes évekbeli háborúellenes versek és tanulmányok hangján szólalt meg. Zsolt Béla 1933. január 31-én Baumgarten című cikkében jelentette be A Tollban régi Mesteréhez való óvatos közeledését, Babits megértésének a szándékát, így: a Baumgarten-kuratórium eddig ritkán, vagy egyáltalán nem tévedett a jutalmazott írók érdemes kvalitásában. [.. .] Ha a díjazásnál akaratlanul érvényesül is az alapítvány irodalmi kurátorának, Babits Mihálynak irodalmi ízlése, ítélete, sőt a vele való irodalmi rokonság, a tőle való irodalmi leszármazás szempontja — valljuk bc őszintén, hogy sajátos viszonyaink között sok jogosultsága van ez ízlés és szempont érvényesülésének. Babits körül valóban irodalmunk elitje növekedett fel s Babits ízlése és ítélete, ha sokszor óvatos, merev és előítéletes is, mégiscsak egyik legfixebb és legtiszteletreméltóbb kritikai és rangjelző fórumunk." Zsolt szerint minden díjazásnál, szinte demonstratíven olyanok is részesülnek, akik nem a Babits-iskola követői. Babits válaszát nem ismerjük, de kikövetkeztethetjük Zsolt Béla Babitsnak írt 1933. március 1-i leveléből: „Kedves Bátyám, megtisztelő felszólításodat köszönöm s igyekszem mihamarabb munkatársává válni a Nyugatnak. Boldog lennek, ha a Te vezetésed alatt összefoghatnának mindannyian, akik minden tévelygés és félreértés ellenére valójában együvé tartoznak. A régi tanítvány szeretetével és szolgálatkészségével üdvözöl őszintén tisztelő híved [!1 Zsolt Béla."

181 Zsolt ugyan nem lett a Nyugat munkatársa, de hogy benne is hasonló folyamatok játszódtak le, mint József Attilában — meglehet hevesebben, hisz ő éveken át Babits odaadó híve volt —, bizonyítja A Tollban 1933. szeptember 23-án megjelent Babits című írása: „Most utólag szánom-bánom, hogy Babits Mihállyal szemben néha annak a zsurnalisztikus polémiának és személyeskedő kritikának hangját használtam, amelyet ő végtelen finnyásságában olyan kevéssé értékel, hogy bizonyára nem is fáj neki". Felidézi a költő Szabóky utcai lakásán tett látogatásának emlékét: az akkori, a forradalmak előtti irodalmi és szellemi szabadságharc vezérének tekintette Mesterét. Babits később ezt a szerepet nem vállalta. — „s én már azt is tudtam, hogy a mi harcunk éppen azért lesz sikertelen, mert vezér nélkül való" —, sőt, „békülékenységet tanúsított azokkal szemben, akik nem tudnak egyenlő feltételekkel békét kötni"; nem tudta türtőztetni keserű csalódottságának a hangját. „Most « Versenyt az esztendőkkel" című verskötete megjelenése óta bűnbánóan vallom: mindegy, hogy i

É1 OSZK Fond III 1408.13.