Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Tasi József: Babits, Zsolt Béla, Hatvány és József Attila (Adalékok a „Tárgyi kritikai tanulmány" történetéhez)

Babits is, hogy ebben az esetben nem az. Kosztolányit különben lélektani mozzanatokkal mentegeti és sértegeti." Babitscsal polemizálva, éppen a „hatalmas szimbólumépület alkotója"-állítást — szerintünk: tévesen! — megkérdőjelezve írja először az Irodalom és szocializmusban majd központi helyet kapó tételét: ,,[. . .] minden vers külön mű, különben nem volna művészet." Érdekes, ahogyan elveti Babitsnak az Ady ellene megnyilvánuló féltékenységére, illetve annak megszűnésére adott magyarázatát: ,,A nem pletykáló, de dolgai után futkosó közvélemény előtt nincs e két költő úgy összenőve, ami a fönti kijelentést indokolná. Kosztolányi Adyról ír és az illetett mondatban nem Babits nagyságára céloz, hanem Ady kicsinyességére. Ez ellen pedig nem ád védelmet az idézett nyilatkozat, hiszen e féltékenység csak »vele szemben« nem volt hosszú életű."

70 E kivonatos ismertetés is meggyőzhet bennünket, hogy amit József Attila itt Babitsról ír — állításait ismertetve és vitatva — sokkal inkább „tárgyi kritikai tanulmány", mint az 1930 januárjában közzétett pamflet. Tegyük hozzá, írásában még nagyon tisztelt atyai barátját, Ignotust is megcsipkedi. A Toll következő számában Zsolt Béla bejelentette Az Ady-ankét végét. „Közvetlen szemtanúk mondták el — írja -—, amit tudnak és ahogyan tudják, a védelem és a vád jóhiszemű tanúi s az alattomos tárgyilagosok, akik tapsoltak a könyörtelen Ady-kritikának, de a népszerű Ady szektából sem akartak kirekedni." A Babitsra való utalás félreérthetetlen, de a következő mondatban meg is nevezi kiket — azaz: kit — ért „alattomos tárgyilagosok" alatt: „Ám ez az óvatos kétkulacsosság is hozott értékeket: nem lehet például letagadni, hogy még Babits Mihály is, ki e taktikus állásfoglalás legjellemzőbb példáját adta, néhány precízebb meghatározásokkal gazdagította Ady karakterét."

71 [Kiemelés: T. J.] Babits a Nyugat szeptember 1-i számában azonnal felszisszent: „Hallom, lezajlott a nyári Ady-vita, amit egy bulvárhetilap a Kosztolányi hírhedtté vált cikke körül jegecesített ki, s hallom azt is, hogy a hetilap szerkesztője, az ismert zsurnaliszta-költő, mintegy összefoglalva a disputát, engem is azok közé sorol, akik titkon és szívük mélyén talán helyeslik az Ady-koszorú megtépázását s együtt éreznek a halott költő hiénáival és Zoilusaival. Személyi ügy ez? Felháborodást és tiltakozást érdemel? Vagy szótlan megvetést? Kinek van joga azt hinni, hogy másként vélekedem, mint ahogy írok."

72 [Kiemelés: T. J.] Babits ezután egy pillantást vet költőtársával kapcsolatos közleményeire. Adyról a kezdetektől fogva sokat írt „s mindig egyformán". Később Ő is megbélyegezte a költő körüli lármát, a primadonnakultuszt és az igazi Ady bemutatásáért mindent elkövetett. Hivatkozik az interjúra, melyet Kosztolányi cikkére feleletül azonnal lediktált. A dolog személyi részét könnyen elintézhetné, ha újból, „s a gyengébbek kedvéért mentül gyermekesebb kerekséggel" elismételné véleményét „[. . .] szegény halott barátomról, akinek helyét én valóban nem az »erdekes, csonka tehetségek között« [mint Kosztolányi — T. J.], hanem a Vörösmartyak, Petőfiek koszorús menetében látom." Babits azonban — túl e személyi ügyön — szükségesnek véli, hogy saját esztétikai (gyakorlatilag: régóta kialakult irodalompolitikai) nézeteit is kifejtse: „Állj jobbra vagy balra, lehetőleg szélrül: [. . .] ez annak a rossz zsurnalizmusnak életnézete, mely elöntötte irodalmunkat." Az első fölszabadító szó hiénákat gyűjtött Ady sírja köré; akik ,,. .. már bennünk is halottat szagolnak, mind<"° A Toll 19—20. 1. ; JAÖM III. 18—19. 1. 71 Zsolt Béla: Az Ady-ankét vége. A Toll 1929. aug. 25. 8. 1. 72 Babits Mihály: Személyi ügy? Nyugat 1929. szept. 1. 303 1.