Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Máté J. György: „...hiszen emberékül oly különbözőek vagyunk" (Babits és Hatvany kapcsolata a tízes években.)

igaz szolgáját, aki az ő megpróbáltatásának nagy napján az Úr felől igazán szólt." Hatvány hangja ezután apokaliptikussá válik, isten haragjával fenyegetőzik, ám a vészjósló, profetikus vox humana néhány mondat után lecsillapul, észreveszi maga körül a szomorú jelent: „Ma még az Űr haragjára sem méltat minket, hanem elfordította tőlünk fényes ábrázatját, hogy egymást marjuk a sötétben. Magunkra maradtunk. A költő érzi a magányt. És a költő fél, és a költő kiált."

19 A Fortissimo-botrányban kevesen álltak ki ilyen harcosan a bajba jutott Babits mellett. Hatvány ekkor nemcsak a költőt védte, hanem az embert is. Az elkobzott koboz etikailag és esztétikailag egyaránt figyelemre méltó írás, helye ott van a huszadik századi esszéirodalom legfontosabb művei között. Második, a Fortissimo-üggyel kapcsolatos írása, A költő a bíróság előtt Jób Könyvéhez, Dantéhoz, Leopardihoz és Anatole France-hoz való szellemi fellebbezés. Az írás leplezetlenül gúnyos szavai szerint a felsorolt nagyságokat is a vádlottak padjára lehetne vonni istenkáromlásért. „Az irodalom sivár területe pedig — figyelmeztet Hatvány, immár vádló prófétává lépve elő — ki lesz szolgáltatva a bohócoknak, kupléíróknak, a közönség könnyed, vicces, felszínes, alkalmazkodó tantiéme-Shakespeare-jeinek, riporter-költőknek és az összes hivatalos laposan okos, elővigyázatos poéta laureatusoknak."

20 Azt mondottuk, kevesen védték Babitsot olyan vehemensen, mint Hatvány Lajos. Természetesen maga a költő is kénytelen volt szellemi defenzívába vonulni. 1917 márciusára—áprilisára datálható esszéje, az Istenkáromlás — talán Hatvány hatására — szintén a Bibliának és a világirodalomnak tesz panaszt a kicsinyes és értetlen hivatalos állásponttal szemben — egy mélyebb, univerzálisabb, egy, az Istent magasabb fokon átélő szellemiség nevében. A költő elismeri ugyan, hogy a Fortissimóban előforduló süket jelző káromlásnak fogható fel, de „csak annak, aki nem olvassa el a költemény végét is illő figyelemmel", mivelhogy az utolsó strófából kitetszik: „itt nem valami kicsiny emberi süketségről van szó, hanem a nagy Természet fenséges nyugalmának süketségéről, arról az isteni süketségről, melynek a mi apró bajaink törpe semmiségek. Világos, hogy a süketség nem lekicsinylés itt, hanem éppen a fenség kifejezése, s az ember, aki kiszakadt a süket Istenből, szenvedni s pusztulni: az a kicsi, az a féreg, a nagy istenség süket fenségéhez képest." És ha e sorok tagadhatatlan panteizmusa bűnnek számít, akkor „igazán a középkorban érezném magamat. (De különben az egész ügy nem középkori-e?)" Goethe után egy évszázaddal valóban nem lehet bűn a panteizmus. Különösen akkor nem, ha a nagy weimari „istenkáromló" sorait vesszük figyelembe. Babits — mentségül — a Prometheus-vers egy részletét idézi, többek között ezeket a sorokat: „Ich dich ehren? Wofür? / Hast du die Schmerzen gelindert? / Hast du die Tränen gestillet?" Ezek után joggal jegyzi meg: „Mindenesetre ezek is jóval erősebbek az én szavaimnál."

21 Babits számára az Istennel vitatkozó Jákob és a siralmait elmondó Jeremiás fejezi ki legjobban a jelenkor hangulatát. De Hatvány soraiból is a jákobijeremiási tragédiát olvashatjuk ki. A klasszikus műveltségű európai 1917-ben 19 Hatvány Lajos: Az elkobzott koboz. Pesti Napló, 1917. márc. 5. Újraközölve: Uő. : Irodalmi tanulmányok. Bp., 1960. I. k. 125. 1. 20 Hatvány Lajos: A költő a bíróság előtt. Pesti Napló, 1917. márc. 7. Újraközölve: Uő. : Irodalmi tanulmányok. I. k. 130. 1. 21 Babits Mihály: Istenkáromlás. In: Esszék, tanulmányok. (Szerk.: Belia György) Bp.. 1978. I. k. 468., 469. 1.