Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)
TANULMÁNYOK - Fráter Zoltán: Babits és Osvát
igazságom hirdetése, nem a Te igazságod hirdetése, hanem az Igazság hirdetése". Az antiintellektualizmus és pragmatizmus elismeréséből viszont az következik, hogy az egyetemes igazság árulta el az írástudókat. De amíg az ember csak keresi az igazságot, elzárhat-e bármily meggyőződést a maga hirdetésétől? Babits megengedhetőnek tartja, hogy az írástudó gyakorlati érdekeket is szolgáljon, ha ezt az igazsága indokolja. Meg kellene azonban fogalmazni — figyelmeztet Osvát —, hogy mi tartható olyan igazságnak, olyan erkölcsnek, melyet az írástudónak hirdetnie kell, hogy ne legyen áruló. Babits felfogásában az írástudó hűségét — kimondatlanul is — a régi írástudókkal való szolidaritása jelenti, az ő „idealizált idealizmusukban" tükrözi a maiak árulását. Ha viszont nincsen egy, az igazságok fölött álló igazság, s az igazságkereső meggyőződése nem kritérium, akkor a gondolkodásnak magát mindentől függetlenítve, tovább kell azt keresnie. Ez a „legelengedhetetlenebb kultúrigény". A cikk érvelését itt már nyíltan a moralista Osvát irányítja. Babits inkább elnézi az írástudónak, hogy hitvallása ellen cselekedjék, mint azt, hogy ebben az esetben megszűnjék hirdetni igazságát. Ezzel az idealizmus lélektelen, csak technikai ápolásának másodrendű és kétes szerepét szánja az írástudónak, mellyel gyakorlati célokat: haladást, kultúrát kellene szolgálnia. Osvát álláspontjának tömör foglalatát adják a lehetséges kérdések, melyekkel az írástudó-lét meghatározását járja körül: „Hát kik az írástudók? Csak annak a hirdetői, hogy a gondolat az igazság felé tör? Vagy az igazság felé törő gondolat hirdetői? Vagy a gondolattól féltett igazság hirdetői?" 31 Babits szemléletét az értékek közti állandósult viszonylatok, a hierarchikus felépítés jellemzi. A hierarchia merev, alapjaiban nem változó értékrendszert szervez. Vezető értéke a katolikum, az egyetemes igazság eszméje. Osvát értékrendszerében nincsenek abszolutumok, egyetemes érvényű igazságok. Értékvonatkozásai dinamikus hajlékonysággal követik a gondolkodás útjait. Vezető értéke a termékeny hatású, széles mozgásteret biztosító keresés gondolata. Igazságkeresése, értékrelativizmusa mégsem süllyed értékvesztésbe, kilátástalan nihilizmusba. Megóvta ettől a moralista tartása, a gondolkodás érdemességébe és az ember lehetőségeibe vetett hite. Ha van hierarchia Osvát számára, akkor az a moralista hierarchiája. Az igazságkeresés értékét a humanista morális vállalása határozza meg. A keresés értékét erősíti a moralista szkepszise, de az érdemesség gondolatát hordozza a moralista komolysága, értékvesztést elhárító erkölcsi felelőssége. Valóban emelt fővel tudta fogadni „az Észbe vetett hit elvesztését" is. 32 Nem az ő tartása volt korszerűtlen, hanem a kor értékei kérdőjeleződtek meg más, „ordas eszmék" árnyékában. Válasza, a világkép következetes kifejeződése, egyéni válasz volt a kor kihívásaira, öngyilkosságát motiváló magára maradása az egyéni megoldás elégtelenségét jelezte. S kihallatszott Babits tanulmányából az irodalmi vezérszerepre hivatott költő hangja is. Közvetetten bár, de Osvát háttérbe szorulásáról tanúskodott, hogy „egész irodalmunk" nevében beszélt Babits. Hatalomátvételre készülődött az új irodalmi irányító egyéniség. Végsőkig feszült a két literátor kapcsolata. Újabb belháború tört ki a Nyugatban. Babits elismerte Osvát érdemeit, de — Németh László szerint — úgy érezte, hogy Osvát, mint a Nyugat parancsnoka, az ő helyét bitorolja. Végleges szakításra készült, a régóta tervezett önálló lap megteremtése foglalkozat Uo. 263. 1. 32 Lackó Miklós: Szerep és mű. Bp., 1981. 33. 1.
