Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)
TANULMÁNYOK - Fráter Zoltán: Babits és Osvát
A „termékeny" szerinte Juhász Gyula „szaporaságára" illik, Gellétrre csak anynyiban, hogy abból a kevésből, amit írt, a „későbbi idő számára alig veszett el valami". A „nagyértékű" szón pedig nehéz két ilyen különböző értékű költőnek megosztoznia. Babits még aznap megírja válaszát. 16 Bizonytalan, hogy elküldte-e, de a levél másolata így is értékes adalékokkal szolgál a konfliktus természetéhez. Babits egy beszélgetésre utal, melynek végén Osvát megjegyzése olyan színben tüntette fel a dolgot, mintha Babits nem önként szívességet tett volna, hanem „nyomás előtt" hajolt volna meg. Babits kijelenti, hogy a változtatást nem csupán Osvát kedvéért, hanem még inkább Gellért kedvéért ígérte. Nem a szavak, hanem a mögöttük levő attitűd bántotta, melynek megváltozásához a szavak kevés garanciát nyújtanak. Ezt érezte előző iVí/ugat-szerkesztésük idején is. Emlékezteti Osvátot, hogy két dolgot kötött ki, amikor ismét elvállalta vele a Nyugat szerkesztését. Egy nem esztétikai szempontokból gyakorolható vétójogot és azt, hogy egyes közleményeket ő is elhelyezhessen a folyóiratban. A vétójoggal egyszer sem élt, a másik lehetőséggel is csak kivételes esetekben. Ennek ellenére Osvát majdnem mindig nehézségeket támasztott vele szemben, de „nem őszinte és természetes ellenvetésekkel, hanem valami különös makacssággal és hallgatagsággal". Babits szerint mindez arra irányult, hogy „konciliáns" és „nem harcos" természetét kifárassza az ellenkezésben, s miután egyetlen kívánsága sem érvényesülhetett akadálytalanul, szokjon le a kívánságokról. Babits nem hajlandó tovább vállalni „ezeket az örökös kicsinyes súrlódásokat". Ekkor veszi vissza Osváttól a Laodameiát is. melynek előadásához előzőleg már hozzájárult. Az Osvát-ünnepen rajzolt gyanúsan harmonikus, mondhatni túl szép emlékezés kettejük viszonyáról, valójában nyílt sebeket igyekszik leplezni. Finom képpé fogalmazódik az Osvát működését kertészi tevékenységhez hasonlító utalás: „Kertésznek kedvesebb az első rügy, mint a kinyílt virág." Osvát jubileuma egyébként is megviselte Babits visszahúzódó, minden szerepléstől riadó alkatát. Feleségének Jászai Marit kellett volna páholyába kísérnie, de nem tehette: ..Mihály olyan állapotban volt, hogy nem mertem egyedül hagyni" — kér bocsánatot Jászai Maritól. 17 A levél végére írt pár sorban ziláltságról számol be Babits mentegetőzése is: „Azon az Osvát-délutánon nekem valóságos idegrohamom volt a fellépésem előtt — (teljesen ki vagyok merülve idegzetileg) — s azért kértem Ilonkát, hogy maradjon mellettem, mert nélküle igazán nem tudom, nem tört volna-e ki ez az idegroham sokkal súlyosabban mint ahogy tényleg kitört. Mondják, hogy mikor még a színpadra léptem is, halálsápadt voltam, teljességgel ijesztő arcszínű." A vígszínházi ünnepet bankett követte a Royalban. Itt adták át Osvátnak a Nyugat ajándékát, Beck ö. Fülöp Osvát arcképét mintázó plakettjét. Az átadáskor a Nyugat nevében Babits mondott rövid beszédet, „Jól tudjuk, hogy akik annyira egymáshoz nőttek, mint Te és a Nyugat, azoknak nincs szükségük emlékre: legszebb emlék Tenéked maga az új magyar szellem nagyszerű orgánuma, tömött évfolyamainak sűrű kincseivel, melyeknek bányásza Te voltál. Mégis, nekünk jobban esik, s talán neked is kedves lesz, hogy ily művészi relikvia legyen hirdetője ennek az összetartozásnak, testi ércben is szimbolizálva, amit az új magyar szellem története lelkek ércébe fog vésni. Fogadd szívesen s gondolj szeretettel és megbocsátással reánk is, régi s annyiszor hálátalan munkatársaid« Lásd a 13. jegyzetet. 17 Babits Mihály és felesége levele Jászai Marihoz. OSZK levelestár.
