Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)

A PÁLYA EGÉSZÉRŐL - Fábián Pál: A XIX. század magyar nyelve és Jókai

Bár még Veress Zoltán könyve után is lehetséges lenne Jókai természettudományos szókincsének több szempontból való elemzése, hasznosabbnak láttam, ha egy ilyen jellegű vizsgálódás helyett csak A jövő század regényével foglalkozom, és tipizálni próbálom azokat a nyelvi eszközöket, amelyekkel Jókai a XIX. század nyelvén a XX. századot megszólaltatta. írónknak ez a vállalkozása ugyanis új (ismét csak sikeresen kiállt) próba elé állította írónk nyelvi zsenijét, hiszen a jövőt, egy soha meg nem élt világot kellett ábrázolnia egy ahhoz képest régi nyelven, a múlt nyelvén. A sarkalatos probléma ugyanis az, hogy a regénynek (számunkra bizony már több tekintetben avíttnak ható) nyelvezete alkalmas volt-e száz évvel ezelőtt arra, hogy az írónak a távoli jövőt előrevetítő mondanivalóját hordozza, a XIX. század végének közönségében a XX. század végének hangulatát felkeltse. (A probléma egyébként napjainkban igen elevenen él és időszerű: ezzel küzd minden tudományos-fantasztikus regény, film, tévéjáték stb. szerzője, rendezője. Vö. Gaál Edit: A művészi neologizálás, in: Tanulmányok a mai magyar nyelv szókészlettana és jelentéstana köréből, Bp. 1980. 57—66.) Egy ilyen kérdésre válaszolni majdnem olyan nehéz, mint amilyen feladat előtt Jókai állt, amikor a XIX. század nyelvén a XX. század emberét megszólaltatta és cselekedtette. A nyelv ugyanis mindenkor egyidejű (szinkrón) rendszer, s hogy a XIX. század emberében a szavak a léleknek mely titokzatos húrjait hozták rezgésbe, azt ma már inkább csak sejtjük, mint tudjuk. Mindazonáltal vannak bizonyos fogódzóink, s megkísérelhetjük, hogy az aerodromon szárnyán visszarepüljünk a múltba, és megpróbáljuk A jövő század regényét a maga korának nyelvi mérlegére tenni. A saját magunk tudományos-fantasztikus irodalmi és filmélményeinek tapasztalatából tudjuk, hogy a legfontosabb a jövő elképzeltetése és elhitetése érdekében annak a leendő környezetnek az ábrázolása, megjelenítése, amelyben a jövő embere élni fog, azoknak az eszközöknek, technikai vívmányoknak a bemutatása, amelyekkel utódaink dolgozni, amelyeken utazni fognak, s amely eszközök — sajnos — az írásmű megszületésekor még nem állnak az emberiség rendelkezésére. Jókai megálmodja például a repülőgépet. Fantáziája a XIX. század végi tudomány és technika eredményeiből, elemi részecskéiből rakja össze a levegőben szállni képes gépnek Jókai-féle álomképét. — Mivel ír, beszél róla, meg is kell neveznie mind az egészet, mind az alkatrészeket, és ismertetnie kell gépének működési elveit. Mindezekhez szavak kellenek! Ahogyan maga az álomkép is csak a kor valóságának darabjaiból állhat össze, úgy az álomképnek és részeinek neve is csak az adott társadalom nyelvi anyagából hívható életre. A jövő nagyszerű gépének három nevet adott Jókai. — Természetes nyelvi ösztönének engedve adta könyve egyik fejezetének címéül: „A repülőgépek őrültjei". Tudnunk kell azonban azt, hogy Jókai ezt a kifejezést még nem összetételként, hanem alkalmi szókapcsolatként értette, és ennek megfelelően két szóba, repülő gépnek írva is megtaláljuk szavunkat a régebbi kiadásoknak idézett fejezetében és másutt is. — Tatrangi Dávid „repülő gép"-ének az aerodromon nevet adja az író. Talán azért, mert ez előkelőbb; talán azért, mert ott volt mintának a léggömb vagy léghajó idegen neve, a pneudromon; talán azért, mert latin és görög elemekből még mindig könnyebb volt tudományos-technikai műszót alkotni, mint magyar szavakból. Ahogy azonban a regény cselekménye előbbre halad, s az író maga is egyre jobban megbarátkozik „repülő gép"-ével, megmozdul magyar nyelvalkotó fantáziája, s mind gyakrabban tűnik fel a szövegben a valószínűleg Jókaitól eredő, nyelvileg kifogástalan szerkesztésű légjáró szó. — Az új eszköztől, fogalomtól felkeltett jövőérzést mind a három megneve-