Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)

PÁLYASZAKASZOK ÉS MŰTÍPUSOK - Bori Imre: Jókai és a századvég

is megállja helyét amazok mellett az Akik kétszer halnak meg című regényében. (JKK R 40:276.) Jókai leányalakjai, mint anyáik fiatalon, „bájdúsak" már, de még lehetőségeik birtokában vannak. „Szűz és tündér" — mondja az ilyenekről az író (ne feledjük, asszonyhősei, „angyalok vagy démonok"!). Ahol a pénz nem isten című regényében párhuzamot is von anya és lánya között : „Még soha ilyen csodálatos képmását nem láttam egy anyának a leányában, mint ezt. Ugyanazok a szemek, ajkak, szemöldök, még a szépséggödröcskék is az arcon. Csakhogy az a földi mintakép, ez pedig az égi képmás. Eszményképe egy angyalnak." (JKK R 71:29.) Egyik ' eszményi típusát a lánynak Az arany ember Noémijában rajzolta meg Jókai, a lágyság jellemzésében aszimmetriára való hivatkozással, mit a „gyermekarcú, gyermekidomú" hősei szinte állandó tulajdonságának tart: „A zöld pagonyból előjövő alak olyan, mint egy idilli tünemény. Arcának finom incarnatja a fehér rózsa gyöngéd testszínét leste el, mikor komolyan néz, s piros rózsáét veszi fel, mikor elpirul, s akkor aztán a homloka is elpirul. S az a gömbölyűén boltozott tiszta homlok kifejezése a jóság maga, összhangzó a finoman hajlott selyem szemöldökkel s a kifejezésteljes kék szemek ártatlan tekintetével, vékony ajkain figyelmezés és szemérmesség. Dús hajfonadékai az aranyozott diószín ritka pompájában természetes göndörséget árulnak el, s az egyik hátravetett fonadék a legparányibb kis fület engedi láttatni. Az egész arc kifejezése az öntudatlan szelídség. Talán az egyes vonások külön nem volnának a szobrász ideáljai, talán ha márványból volna, nem is találnák szépnek; de az egész főt és alakot, úgy ahogy van, valami rokonszenves sugárzat derengi körül, mely első tekintre megigéz, és mentől tovább nézik, annál jobban megnyer." (JKK R 24:65—66.) A Noéminál emlegetett szabálytalanság az arcon az „öntudatlanságnak" a jele, hiszen.amikor megérik az ilyen „szabálytalan" leányarc, szimmetriát kap, „szabályossá nemesül", mint Stella az öreg ember nem vén emberben: „A csúnya, sovány kisleányból büszke szépség lett: klasszikus idomokkal; a hamuszín arc zománcot kapott: vonásai szabályosakká nemesültek. — Most már tudna fizetni." (JKK R 64:188.) De nem véletlen, hogy a legtöbb leányképen felbukkan a csigahasonlat is. Jókai ennek is külön jelentést tulajdonít. Miliórával, az Egy játékos, aki nyer hősnőjével kapcsolatban olvashatjuk: „Abszolút ártatlanság csak egy ifjú leány lelkében található. Olyan az, mint a csigák közt a »virgó«. A pecten, a conus, a murex nem lát, szemei nincsenek, azért mégsem téveszti el, hogy a kagylóját hófehérre idomítsa, mikor a többiek mind színesek, ragyogók, tarkák. Nem tudja, hogy ő »szűz«: — éppen azért az. Még álmai sincsenek." (JKK R 26:123.) A csigametszésű ajak tehát árulkodó, pl. Tisza Ilonánál, a Szeretve mind a vérpadig hősnőjénél, aki még „csupa kérdés, felelet nélkül: gyönge piros hajadon arca még nem tanulta meg, hogy miért kell elpirulni?" (JKK R 41:13.) És a Fabriczius-lánynál A lőcsei fehér asszonyban. Az „elámuló tudatlanság", a „kérdőjel-szemöldök", az „álmos macskaszemek" egyrészt, másrészt pedig lánymozdulatok, amelyeknek mindegyike „a megtestesült electricitás, mely önmagát izgatja", az „egy vadember — az angyal stádiumában", aki „azt már tudja, hogy szép, de azt még nem tudja, hogy ez a szépség mit ér", és „beszél olyan dologról, amit sejteni erény, de már tudni bűn". Ilyen Evelin a Fekete gyémántokban. Végül pedig a gyermeki ártatlanság és a háremhölgyeket inkább jellemző „heves fantázia" egy lánytermészetben egyesült ellentmondása az, amit ezek a Jókai-hősnők mutatnak. A Katona Katka-típus is adva van azonban a Jókai-művekben, de az ehhez tartozó nőalakok, mint aszszonyi változatuk is, csak kísérői Jókainál a klasszikus nőtípusnak, legtöbbjük