Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)

PÁLYASZAKASZOK ÉS MŰTÍPUSOK - Fried István: Jókai Mór és a magyar vígjátékhagyomány

csegteti őket. (E kétféle víg játéktípusra az És mégis mozog a földben is találunk utalásokat.) Beaumarchais és Molière (az eredeti és a hazaivá asszimilált) klasszikus alapképletétől a mind népszerűbb operákig (Donizettiig, Rossiniig) számtalan — egymástól alig eltérő — változat mutatja a jelzett motívumok útját. A keletközép-európai vígjáték ezeken a nyomokon indul el, az alapképlet a klasszikus vígjátékokéhoz hasonló. A helyi szín és vonatkozás különbözteti meg őket: lengyel viszonylatban a szarmatizmus, a szarmata életérzés és nevelés kigúnyolása, a szlovák J. Chalupka — Kisfaludy Károlytól sem függetlenül — a szlovák kispolgár úrhatnámságát teszi nevetségessé, Kisfaludy Károly pedig a külföldieskedés és a latin—magyar makaróni nyelv, valamint az azzal összekapcsolódó mentalitás kipellengérezését vállalja feladatául. Mindehhez a színházhoz mint nyelvterjesztő és anyanyelvet pallérozó intézményhez fűződő illúziók járultak. Kisfaludy a Pártütőkben fogalmazza meg ezt: ,.a nemzetnek csinosodása, a nyelvnek pallérozása terjed el általa." Nagy Ignác a vígjátékra koncentrál: „színházaink fő feladása nemzeti nyelvünket könnyű társalgási vígjátékokkal műveltebb családi köreinkbe szivárogtatni. . ." (Egyesüljünk c. vígjátékában) S bár Jókai idősebb korában, emlékezésképpen vetette papírra az alábbi sorokat, az És mégis mozog a föld alaptendenciájával egybehangzóan összegzi a magyar színház, a drámairodalom és színészet szerepét: „bárha Kisfaludy műveiből sokat kitörült a censor [. ..] azért mégis maradt azokban annyi lelkesítő, annyi jobb érzelmekre gyulasztó anyag, annyi valódi tápláléka a szabadság utáni vágynak, annyi reminiscentiája a szendergő honszerelemnek, hogy a politikai téren megnémított nemzet újra éledett a költők műveiben .. ." (HhM 4. Bp., 1912. 55.) Hangsúlyoznunk kell, hogy a föntebbi Jókai-sorok inkább vonatkoznak Jenőy Kálmánra, mint Kisfaludy Károlyra; inkább az 1800-as és az 1810-es esztendőkre, mint az 1820-as évekre, nem is szólva a Pesti Magyar Színház megnyitása korszakáról. A cenzor például nem akadékoskodott akkor, amikor Nagy Ignác 1840-ben a Bánk bán kiadási engedélyéért folyamodott, holott ugyanabban az időben megakadályozta a Kazinczy Gábor körül tömörült ifjak lapalapítási tervét. Jókai egészében mégis jól jellemzi egyfelől a magyar színházi mozgalom hatását, másfelől reprezentálja azt a regényírói stilizáló módszert, amely a Jókai-regények téveszthetetlen sajátja. III. Jókai vérbeli romantikus író volt, még vígabb-anekdotikusabb regényeiben is az. A romantika humortalanságáról szóló legendát Heine, V. Hugo, Dumas père, Petőfi (vagy akár Jókai) példáival könnyen cáfolhatjuk. Más kérdés, hogy ez a fajta humor nemegyszer keserű iróniába vagy önmarcangoló gúnyba csap át. A romantikától azonban nem idegen az a finomabb vagy éppen anekdotikus ízeket tartalmazó humor sem, amely előbb Kisfaludy Károly, utóbb — magasabb fokon — Jókai műveit át- meg átszövi. Ahogy Jókai jellemábrázoló módszereit sem lehet elintézni avval az egyszerűsítéssel, hogy fekete-fehér jellemeket fest, és végeredményben bagatellizálja a konfliktusokat. Ez utóbbiról csak annyit, hogy éppen bizakodásának és kétségeinek azonos intenzitású megszólaltatása (a Rab Rábyban, az És mégis mozog a földben) igazolja, hogy az által érzékeltetett konfliktusok nem látszatkonfliktusok, hanem — bár a tragikumnak az a fátumszerű felfogása hiányzik is belőlük, amely Kemény Zsig-