Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)

A PÁLYA EGÉSZÉRŐL - Fábián Pál: A XIX. század magyar nyelve és Jókai

FÁBIÁN PÁL A XIX. SZÁZAD MAGYAR NYELVE ÉS JÓKAI Az irodalom anyaga, hordozója a nyelv; az írótól, költőtől választott nyelvi formák az irodalmi műalkotásnak rendkívül lényeges alkotóelemei, a hatásnak el nem hanyagolható forrásai. Jókai sikerének egyik titka kétségtelenül műveinek nyelve és stílusa, melynek rendkívüliségét még szigorú kritikusai sem tagadták soha, írásművészetének méltatói pedig régtől fogva mindmáig hangsúlyozzák. „Jókai nyelve kimeríthetetlen kincsesbánya, mely a nyelvművészet magasiskoláját tárja elénk; technikai bravúr, érzelmi gazdagság egyaránt megtalálható benne. A nagy művészek virtuozitásával hajlítja, alakítja, színezi, árnyalja nyelvét, mely még általában azokat is lebilincseli, akiket műveinek tartalma nem ragad magával. Szókincse hihetetlenül gazdag és sokrétű, kifejezésmódja igen változatos" — írja például N. Dely Zsuzsa A fiatal Jókai nyelve és stílusa, 1969-ben megjelent munkájában (NytudÉrt. 64. sz. 5.). A nyelv azonban az íróknak, költőknek nemcsak hű fegyvertársa, szövetségese és diadalra segítője, hanem könyörtelen, soha el nem fáradó és biztosan győző ellenfele is. A nyelvnek abból a tulajdonságából, hogy szüntelen változásban van, szükségszerűen következik minden írásmű elavulása. Egy író nagyságát az bizonyítja a legjobban, hogy műveinek nyelve — ha bizonyos részleteiben nem is, de a maga egészében igen — ellenáll az idő ostromának. E ritka jelenség magyarázatát Jókainak a múlt század magyar nyelvéhez való viszonyában találjuk meg. A XIX. század a magyar nyelv történetének rendkívül fontos szakasza. — Hosszú fejlődési folyamat eredményeképpen a múlt század első felében jölc létre nemzeti irodalmi és köznyelvünk, a magyar nyelvnek a nyelvjárások és a regionális irodalmi nyelvek fölé emelkedő, nagyjában egységes formája, minden magasabb szintű írott és beszélt nyelvi tevékenység eszköze. (L. erre nézve a Nyelvünk a reformkorban c. kötet tanulmányait; különösen Derne Lászlóét és Tompa Józsefét.) Az egyéb nyelvi események (a nyelvújítás, az irodalmi stílustörekvések stb.) az irodalmi nyelv kikristályosodásának, tökéletesedésének és gazdagodásának csak részmozzanatai. A XIX. század második fele irodalmi és köznyelvünk megszilárdulásának időszaka. Aki ebben a nyelvileg forrongó korszakban írt — még ha szándéka volt is a központi norma megvalósítása — könnyen tévedhetett: a kor írói nemigen tudhatták előre, hogy a forgalomba hozott nyelvújítási szavak közül melyek rostálódnak ki később, hogy az irodalmi nyelvben egymás mellett élő egyenrangú változatoknak melyike győzi le a másikat, hogy mi lesz az elbeszélő múlt, a szenvedő ige stb. sorsa. Rendkívül gyorsan avíttá váltak annak a művei, aki rtem tudta őket a fejlődési főiránynak megfelelő nyelvi köntösbe öltöztetni. —