Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)

A PÁLYA EGÉSZÉRŐL - Németh G. Béla: Életképforma és regény

Mert van ugyan Jókainál „hiperbola" (— hogy a Jókai-irodalom kedvenc, bár nem sokat mondó frázisát ismételjük). De nem a nagy cselekmény regény ékben valósul meg esztétikai tekintetben hathatósan. Az életképformának az előbbivel ellenkező sarkpontján kristályosul ki. Elv és gyakorlat, hit és valóság, ábránd és napi élet ellentétének fájdalmas átélése s szubjektív feloldási kísérlete rejlik legtöbbször mögötte. Vágyakozások és elvágyakozások, álmok és álmodozások, remények és reménykedések kerekednek hol numerózusan zengő, szabadvers-szövegű, látomásos novellákká, hol felejthetetlen hangulatokban, tájakban és ábrándokban gazdag elégikus regényekké. Az érzékelés gyönyörével elősorolt külső világ itt végképp az én lírai légkörébe kebeleződik belé, s ebben nő föl otthonos menedékké, legalább a hit, a bizakodás, a várakozás, a vágyban cselekvés menedékévé. Humora kesernyés mélabúra válik ilyenkor, a való, az adott világgal szemben. S minden adott világgal szemben egy jövendő szebbnek, egy leendő igazabbnak, egy megvalósítandó emberségesebbnek reményre, tettre intő nosztalgiáját, elszánását dajkálja föl olvasója lelkében. Most hitelesek kapcsolásai, csakhogy nem annyira a tárgyias regény lélektana jegyében, mint inkább a lírai vallomáséban, a lírai ábrándéban, az otthont varázsló álmodozáséban. Az életképformán azonban itt sem igen lép túl, s akkor igazán szerencsés esztétikai tekintetben, ha megelégszik ezzel, ha nem lép túl rajta. Milyen élő s meleg tónusú rajz a komáromi kereskedővilágé, s milyen kimódolt s hihetetlen Athalie bosszúmanővere, milyen telt és feledhetetlen a Senki szigetének egy-egy munkanapja, s milyen erőszakolt s kedvszegő Krisztyán Tódor brazíliai kalandja. Milyen világos érzelmi logikájú Áronffy Lóránd küszködő diákéveinek állapotrajza vagy Dezső fájdalmas gyermekkor-idézése, s mily burleszk Tatrangi Dávid nagy magyar elméje s dicsőséges jövőteremtése. S természetszerű, hogy többnyire sikertelenek tragikus életutakkal tett kísérletei, kompozíciói is. Szomorúságot, mélabút, még elesettséget, sőt kiszolgáltatottságot is tudott ábrázolni, tragikus küzdelmet és bukást alig. Novellái talán regényeinél is jobban bizonyítanak itt. Hisz a novella tragikus tárgyú válfaja szükségszerűen lépteti előtérbe a társműfajok jellemzői közül a drámaiság ama tárgyias elemét, amely értékrendek reflektált szembesítését hordja méhében, s amely az életkép belső változás nélküli, kombinációs mozgása helyett sorsfordulót eredményező dialektikus belső mozgást kíván. Természetesen ezúttal sem a kakas szava idézi föl a hajnalt. Nem az életkép akadályozza meg a tragikum megjelenítésében. Hanem világképének az a tulajdonsága, hogy nem tud vagy nem mer, gondolati s érzelmi szinten is egyaránt megélve, elszakadni patriarchális szemléletének egyensúlyától, otthonosságától. A Csataképeknek, az Egy bujdosó naplójának egyes darabjaiban a látomás s az extázis szintjéig tudja fokozni a fájdalom, a magárahagyatottság, a letargia állapotrajzát, de nem a novella drámai, hanem a novella lírai elemével. Amikor később, nyugodtabb történeti szakaszokban tragikus magvú tárggyal találkozott, mint pl. A peregrinus vagy A béka c. novellái esetében, egy-egy anekdotával vagy folklorisztikus leírással tért ki a tárgy tragikus következtetései elől, s kanyarodott vissza az életképszerűséghez. * * * Jókai a magyar olvasó irodalomszeretetének, történetolvasásának rendszerint első jelentős állomása. Egy süllyedő világ életformájának, szokásrendjének, embertípusainak nagyszerű fölidézője: de egyben egy új világ, egy igazabb