Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)

A PÁLYA EGÉSZÉRŐL - Németh G. Béla: Életképforma és regény

NÉMETH G. BÉLA ÉLETKÉPFORMA ÉS REGÉNY (A Jókai-olvasás állomásai) Aki ma szól Jókairól, különös felelősséggel kell szólania. Múlt századi klaszszikusaink közül talán mindmáig ő az, aki a széles olvasóközönség körében leginkább él és hat. Elhallgatnunk, elfelednünk művészetének ama valóságos árnyoldalait, melyeket az eddigi kritika ellene felhozott, éppúgy helytelen volna, mint nagyszerű epikájának egyetlen értékét is veszni hagyni. Művének minél többszöri s minél több oldalú megvilágítása a közönség kritikai és történeti, művészeti és világnézeti ítélőképességének egyaránt kitűnő fejlesztő iskolája. A közönség ugyanis, bő olvasói élményeinél fogva, e kérdésben eleve nem csupán tájékoztatást váró hallgató vagy véleményre kíváncsi érdeklődő, hanem tevékenyen együttgondolkodó vitatárs lehet. 1. A rokon- és ellenszenv váltakozásai Jókait rendszerint kétszer tanuljuk meg szeretni. Először

'if jú, szinte gyermekéveinkben, midőn irodalmat, alkotott világot, regényt, epikát tanulunk olvasni. Másodszor, midőn regényt, irodalmat, epikát ismerünk már sokat, a műformák szerepének kérdéséről és származtatásáról is van némi tapasztalatunk, s az alkotott világ mögött az alkotó világát, világélményét, világégését keressük. Közben egy meglehetősen hosszú életszakaszon többnyire nem szívesen nyúlunk érte, kevéssé véljük érdekesnek, vagy éppen indulatosan érveket gyűjtünk ellene. Jókait mondunk, rendesen, összefoglalóan, mert műveit valahogy egyetlen mű variációinak érezzük, egyetlen egész más-más arcú részeinek, egyetlen magatartás más-más alkalmú megnyilvánulásainak. Mely darabjaiból tevődik össze e világirodalmi tekintetben is párját ritkító bőségű életműnek az a része, amelyet ,,Jókai"-ként emlegetünk és olvasunk, társadalmi és művelődési rétegenként, nemzedékenként és életkoronként változik ugyan: mégis a történelmi távolság, az olvasói igény, a kritikai állásfoglalás kiszűrte azt a kb. tíz-tizenöt kötetet, amely e művészet állagát jelenti. Mint ahogy kiszűrte a történeti táv, az olvasói élmény s a bírálati állásfoglalás azt a karakterisztikát is, amelyet e művekhez kapcsol. E jellemkép jelentéséről s e jelentés funkciójáról azonban kedzettől fogva vagy legalábbis jelentős első alkotói korszaka óta egyre folyik a vita. Mert az már első írói évtizede után világossá vált, hogy a magyar történeti tudat és világérzékelés egy bizonyos fajtájának pregnáns kifejeződése jött létre műveiben: s egyértelmű volt az is, már messze pályája lezárulta előtt, hogy a magyar történeti látásmód és világmegközelítés egy fontos befolyásolója született meg könyveiben, hosszú időre.