Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)

A MŰHELYBŐL - Szekeres László: Tanúink, a relikviák (Jókai Mór tárgyi hagyatékáról)

emléktárgyakat, amelyeket testvéreitől és rokonaitól kapott. A dekoratív és praktikus ajándékok azt bizonyítják, hogy a testvérek édesanyjuk halála után is ápolták ,,az atyafiságos, testvéri szeretetet". 3. 1848 „dicső emlékei" „Legalább a kardom harcolt, ha magam nem is." (Emlékek a szabadságharcból) A „népek tavaszán" hírlapszerkesztőként gyűjtötte a friss híreket. Megragadta Dobsa Lajos példája, aki 1848 februárjában jelen volt a párizsi barikádokon, s amikor a forradalmárok ledöntötték a királyi trónust, a „trónmennyezetből egy foszlányt elhozott magával [...] Petőfinek ajándékul". (A tengerszemű hölgy, JKK R 55:95.) A márciusi fiatalok emlékét idézi a Landerer— Heckenast nyomda sajtógépe, mely a Franklin Társulat letéteként került a Petőfi Házba, majd egy hasonló nyomdagép elcserélésével a Nemzeti Múzeumba. A Pilvax kávéházi közvélemény asztala a Petőfi Irodalmi Múzeumban a márciusi napokat idéző kiállítások központjában áll. Sovanecz Károly kávéház-tulajdonos Jókaival hitelesíttette Petőfi és Vasvári Pál biliárd-dákóit, melyek ezután kerültek a Petőfi Ház relikviái közé. (Kéry Gyula 77.) A faragott kövű karniolos melltűjét, melyet a márciusi sokaságban elvesztett, de két év múlva visszakapott (Hegedüsné 14.; Az én életem regénye, HhM 5:262.) — 1886-ban saját ékszerei összeírásakor első helyen említette. (JKK Följegyzések 2:325.) Két nemzetiszínű szalagot is megőrzött a „dicső napok" emlékeként. A karszalagot a Közcsendi Bizottmány tagjaként hordta. „Huszonöt év múlva" ezt írta róla : „most is megvan még akkor gyöngéd kezek által egy falevélre hímzett 1848-al, rámába téve". (Életemből, 1. rész NK. 96:97.) A másikat, egy zászlódarabot 1875-ben kapta Egressy Ákostól. „A 44-ik honvédzászlóalj 1848—49-es zászlójának a darabját az Itáliában szervezkedő magyar vitézek őrizték" a solferinói és villafrancai csalódás után Tóth József főhadnagy 1863-ban Creneo-ban adta át Egressynek. (A Petőfi Társaság iratai, PIM Kézirattár.) Az 1848-as emlékek egy része Laborfalvi Rózát idézi. Egész életében hirdette, s a relikviák is azt bizonyítják, hogy szerelmüket „ugyanazon szikra gyújtá meg, amely egy nemzetet új életre költött". (Utazás egy sírdomb körül, NK 95:177.) Emlékezetes maradt Jókai számára, hogy 1848. március 15-én a színpadon karbonári köpönyegben, vöröstollas kalapban, jurátuskarddal az oldalán szónokolt (Életemből, 1. rész. NK 96:68.), majd Laborfalvi Róza tűzte a mellére „a nap dicső emlékét", a háromszínű kokárdát (A tengerszemű hölgy, JKK R 55:101.). A nemzeti szín sipka c. visszaemlékezése szerint március idusán — éppen Petőfi és Vasvári jelenlétében — „egy tisztes agg duenna" váratlan csomaggal, — „selyemfonalból horgacsolt . . . nemzetiszínű süveggel" — lepte meg. A „délutáni illemlátogatás idején" karddal, puskával felszerelve, a bizarr ajándékot a tölténytartóba helyezve kereste fel Laborfalvi Rózát, aki a március 15-i dátumra odahímezte az 1848-as évszámot is, hogy a király által szentesített törvényekre emlékeztesse. „így lett ez a háromszínű süveg az én életem horoskopjává" — írta Jókai az 1897-es visszaemlékezésében (Az én életem regénye, HhM 5:260— 261.).