Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)

KORTÁRSAK ÉS SZELLEMI ÖRÖKÖSÖK - Cenner Mihály: Az arany ember dramatizálásának színháztörténete

nyara értesültek Jászai húzódzkodásáról és Jókai iránti lojalitásból hallgattak a szerepről és vele együtt a színésznőről. A Pesti Hírlap 1884. december 4-i számába tárcacikket írt Columbus álnéven Tábori Róbert, s ugyanő írt tudósítást az előadásról. A tárcacikk éles támadás a darab ellen, az előadási tudósítás pedig — nyilván Jókai bosszantására — jóformán csak Jászai Mari játékát emeli ki és dicséri. A tudósítást Tábori Róbert nevének betűivel jegyezte: T-i R. „Az arany ember, dráma 5 felvonásban, előjátékkal. írta Jókai Mór. A Pesti Hírlap eredeti tárcája." A bevezetésben — amelyet nem írunk le szórúl-szóra — egy keleti példázatot említ arról, hogy Harun al Rasid a 70 évenként csak egyszer nyíló aloe virágra vágyik, s megbízza a nagyvezírt, hogy szerezzen ebből neki. A nagyvezír tehetetlen. A kalifa sétálni megy, s észrevéve világosságot egy kunyhóból, oda betér. Ott találja a költőt. Mit csinálsz — kérdé a kalifa. — Várom, hogy kinyíljék az aloé — feleli a költő. — S hiszed, hogy kinyílik? — Hiszem, mert költő vagyok. — S valóban, negyedóra múlva ott pompázott a virág. A kalifa elkérte a virágot a költőtől, de az nem adta, mondván: — Csak annak virágzik, aki egész életén át ápolja. — A kalifa fővesztés terhe mellett adott parancsot alattvalóinak az aloe előkerítésére, mire összeszedték a kalifa kertjének legszebb virágait, s a híres bagdadi virágcsinálók mesterséges, de illatos aloét készítettek. A kalifa kedvenc neje azonban felismerte, s felkiáltott: gyönyörű szép, kár, hogy csak papír! ,,A toll, mely bírálatot akar mondani Jókai alkotásáról, maga is bírjon bűbájjal, mely a nagy író műveit beragyogja. A mi tollúnk nem bír e kellékkel. Hisz ő még tévedéseiben is nagyobb, mint más író erényeiben. De azért Jókai tehetségének is megvan a határa és ő túllépi e határt Az arany ember c. drámában. Olyan virágot akar keblére tűzni, mely nem nyílik számára. Amint a regebeli művész, pusztított saját kertjében, hogy a „másodvirágzás" e termékét feldíszítse. Jókai a drámáját arra építi, hogy a színházi közönség ismeri a regényt." A kritika kiemeli az előjáték valószínűtlenségeit, az előzmények nélküli, azonnali történéseket, a szenvedélyek fellobbanását (Timár—Noémi, ill. Noémi—Timea ellentét), Tódor váratlan megjelenését, s ennek hatására Ali Csorbadzsi öngyilkosságát. A továbbiakban a kritikus kifejti, hogy a regényben a meseszövés érthetővé teszi az egyes személyek cselekvéseit, de erre a drámában nincs sem idő, sem lehetőség. Itt a néző számára minden „véletlenül" történik. Végül Tábori Róbert így fejezi be a cikket: „Ha helyünk engedné, sok dicsérőt mondhatnánk el a nyelvezet remek voltáról, az egyes helyzetek szépségéről; de hisz mindez olyan megszokott dolog Jókainál, hogy tán felesleges is volna. Jókai drámája minden hibája dacára is számot tesz irodalmunkban és nagyon is érdemes arra, hogy megtekintsék. Már pedig, hogy ez a sorsa, arról egészen bizonyosak vagyunk!" A lap ugyanezen számának másik helyén az előadásról így számol be Tábori Róbert: „Ami az előadást illeti, elsősorban a női szereplők érdemelnek említést: Jászai Mari (Teréz) nem nagy terjedelmű szerepében fényes tehetségének legjavát mutatta be. A budapesti közönség napról-napra mindinkább arról győződhetik meg, hogy a művésznőt a világ bármely színpadja méltán irigyelhetné a Nemzeti Színháztól. így zokogni, ily igaz fájdalmat mutatni, kétségbeesetten kitörni, és csendes lemondással önmagában összeomlani csak kevés, nagyon kevés művésznő tud. P. Márkus Emilia (Noémi) igen jelesen oldotta meg feladatát, mely abban áll, hogy kedves legyen és gyerekded külsőt mutasson. — A költőt az előadás szüneteiben húszszor hívták a függöny elé."