Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)
PÁLYASZAKASZOK ÉS MŰTÍPUSOK - Bori Imre: Jókai és a századvég
kapitalizmus képét festi Jókai, amelynek pusztítása nemcsak az emberi sorsokban, hanem az emberi lélek körein is mérhető. Az Enyim, tied, övé Áldorfai Incéje feddhetetlen jellem, igazi Jókai-hős, csak éppen nem tud ellenállni a pénz-kísértésnek, mint Berend Iván tudott. Abban a pillanatban, amikor ötödmagával belépett egy konzorciumba, és társaival együtt a „jelen kormánytól engedélyt kért egy állami kamatbiztosítás mellett épülendő vasútra", már elveszett ember. Szabadságharcos múltját kellett megtagadnia, mert „átnyergelése" az ellenzék soraiból szükséges volt az engedélyhez, s miután megindult az erkölcsi lejtőn, nem volt megállás. A látszat szerint szerelmes volt belé a pénz, holott csak kalandortársai játszottak a kezére, s taszították a kalandornő, Fatime karjaiba — a modern világ törvényei közé. Nem véletlen, hogy Jókai szövegében itt is felbukkan a Szent Antal megkísértésének epizódja — egy hasonlatban. A hetvenes évek elején írott regények egy részében tehát a kapitalizmus kérdései kaptak központi szerepet közvetlenül is. E regényekből lényegében a magyarországi tőkés rendszer egész alakulástörténete kiszűrhető. Az arany emberben ennek az akkoriban Magyarországra törő „új"-nak első, 1848 előtti szakaszát örökítette meg, a Fekete gyémántokban, az Enyim, tied, övé, valamint az Akik kétszer halnak meg címűekben viszont már a másodikat, az ipari forradalom szakaszába érkezőt ábrázolja, éles konfliktushelyzeteket teremtve. A bánya, a hámor (Fekete gyémántok) és a mezőgazdasági nagybirtok (Akik kétszer halnak meg) kapitalizálódásának a drámái ezek a regényei, egyúttal pedig az alakulástörténet irányát rajzolják elénk. Jókai képei nem mondanak ellent a modern, marxista gazdaságtörténet megállapításainak sem. A „nemzeti" érdekű kapitalizmus igénye és a konzorciumokkal beáramló, heveny lázakat kiváltó idegen tőke hozta „valóság" közötti ellentmondásokat Jókainak nem sikerült egészen utolsó regényeiig feloldania. A mi lengyelünk Negrotinja az a kivételes Jókai-hős, akinem az idegen tőkével való szövetségbe bukik bele, és bankártársa majdnem az egyetlen, aki nem intrikus szerepet játszik. Ám most is kísért az utópia az Akik kétszer halnak meg lapjain: a bécsi „általános hitelezőbank" konzorciuma — az írói igazságszolgáltatás következtében — belebukik a Temetvényi—Opatovszky birtok megvételébe, minthogy azonban a társulat parcellázni akar, a szorgos kisbirtokosság előtt nyílik meg a fejlődés lehetősége. „A gazdatisztek mindannyian igen kedvező föltételek mellett vállalkoznak egyes jószágdarabok megvételére, s eképp ők kezelő tisztekből birtokos urakká válnak, zsellérekből háziurak lesznek, s azontúl csak saját szorgalmuktól és ügyességüktől függ, hogy tisztességesen megéljenek." (JKK R 40:271.) Ennek a világnak a látványát festette részletező kedvvel a Párbaj istennel idézett lapján is. S Jókai, végső menedékként, még tudott a földnek olyan darabjáról, ahol „a pénz nem isten". 2. Az idegen tőke magyarországi uralmának a problémája beleépült Jókai regényvilága alapjaiba, de megszabta emberlátását, a regények jellegét, konfliktushelyzeteit is. Nem minden regényének tárgya a kapitalizálódás; emberre gyakorolt hatásának nyomait szinte minden, pályája utolsó évtizedében írott művén felfedezhetjük. Hadd hivatkozzunk itt arra, a Jókai-művekre oly jellemző vonásra, amely jelzi, hogy írónkat a sorsok és jellemek konfliktusai foglalkoztatják igen feltűnő módon. Jókai ugyanis nem foglalkozik a jellemfejlődés rajzával, a felkent Jókai-hősök azonban vitathatatlanul jellemek, akiknek azokkal