Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)
PÁLYASZAKASZOK ÉS MŰTÍPUSOK - Bori Imre: Jókai és a századvég
a nap lementéig, s holdkeltétől holdszálltáig minden perce azé, akié minden gondolatja" is. Ügy szeretni, ahogy Jókai „igazi" hősei akarnak és tudnak, nincsen „idő": a társadalmi élet konvenciói elrabolják a nap 23 óráját, s „marad az asszony számára nettó 60 perc", miként azt A lélekidomár számadása kimutatja, a többi a hivatalé, a klubé, a dohányzásé, a színházé, az újságolvasásé, a borotválkozásé és az alvásé. S mert ez a rendes állapota az életnek, legtöbben megszokják, természetessé válik számukra, ami tulajdonképpen természetellenes. S még az a bizonyos hatvan perc is problematikus, ha arra gondolunk, hogy ezt meg a „mérgezett csókok" órájának kell tartanunk. De ha nem mérgezett is az ilyen óra, az érzés ellentmondásokkal terhes. Az „én szeretlek, szeress te is engem" elve közel sem egyszerű életképletként realizálódik a XIX. század második felében. Ahogy a Szabadság a hó alatt Betszábéja elmélkedik róla: „mi lehet hát az a »szerelem«, amiért az egyik embernek jólesik valakit megölni, s a másiknak jólesik meghalni? ... Ami egyszerre jó is, szabad is, kötelesség is, mégis rossz, és fáj és bűn." (JKK R 36:182.) És változékony is — a delejországival ellentétben. Jókainál felkísért már a szerelem-fogalomban a szeretetnek és a nemiségnek elszakadása egymástól. A csók most már „csodaszörny", „elszabadult chimera", miként a Rákóczy fia című regényében jellemzi: „Az indulat őrjöngéssé magasul, a lélek egészen testté lesz: gondolat nincs többé, csak érzés. Emlékezet, büszkeség, félelem, minden elenyészik, oltárlépcső, vérpad zsámolya, megölt vetélytárs ravatala mind elég jó az elszabadult chimérának." (JKK R 57:193.) Nem véletlen, hogy A három márványfejben nagy vitát ír még a szerelem hatalmáról, a Bálványosvár című regényében a „csodát" kiküszöbölendő, a nemiség erejét — és modern kultuszát — festi. Ebben a regényben ott van még „Bábolna isten" mezítelen szobra, amelyet a kunok hoztak a magyarok közé. S ebben hangzik fel Mike Sára jóslata annak a világnak a pusztulásáról, amelyben ez a bálvány uralkodik az emberek felett: „Íme, ez az a bálvány, aki titeket hazátlanokká tesz; ez az, aki arra kényszerít, hogy országról országra bujdokoljanak, hogy minden ellenségnek üldözöttéi legyetek: mert kilopja ez a férfiak szívéből a lelket, karjaikból az erőt, az asszonyoktól elveszi a hűséget, a gyermekektől a tiszteletet. Vész, pusztulás ez a bálvány annak a népnek, amely azt magával hordja; vész, pusztulás, annak az országnak, ahol letelepszik vele!" (JKK R 43:46.) Mintha regényírásának egy egész köre ezt a jóslatot ábrázolná beteljesülve. Történelmi regényeire vonatkozik elsősorban megállapításunk: ezekben a hősök rendre a kéjnek és élvezetnek a börtönébe kerülnek, s nem akarnak belőle szabadulni, a vágy szenvedéllyé változva pusztít bennük A három márványfej soror Kozimájától Ocskay László vérpadra lépő alakjáig. A két véglet között pedig ott a Görög tűz Izménéje, a második Medea, akinek Rjumin iránti szerelme már „embertelen", s össze van kapcsolva a világ a katasztrófát kiváltó elementusokkal („Te kívántad, hogy kárhozzam el érted. Vessem oda a lelkemet a pokolnak. Megtettem. Isten nevét kicsúfoltam; esküt szegtem; apámat, anyámat megvetettem; loptam; két kezem tele van rokonaim vérével. Mi van még hátra? Az is vétek lesz, ha megcsókollak, hogy semmi se maradjon föl a tízparancsolatból!" — JKK R 33:161.) Evilági, hétköznapi síkon példázzák ugyanezt az ún. társadalmi regények szerelemképei is, már a hatvanas évektől kezdődően, amikor megírja az oly beszédes Felfordult világ című regényét és 1869ben a Szerelem bolondjait. Az utóbbi már egyértelműen a szerelem pusztító „erejét" akarja szemléltetni. Az ebben felsorakoztatott szerelempéldák végigkísérik pályáján az írót.
