Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)

PÁLYASZAKASZOK ÉS MŰTÍPUSOK - Bori Imre: Jókai és a századvég

mosolyogni", tehát a boldogtalan életnek az okozója. Mindenképpen tény, hogy „az igézetet nem azok a nők gyakorolják a férfiakra, akiknek joguk van hozzá, hanem mindig mások". Figyelmet érdemlő tehát a Jókai-regényeknek az a „szituációja", amelyet a „nász a természetben" helyzetnek nevezhetünk. írónk regényvilágában ugyanis e kivételes helyzet általában a boldogságé, mert ebben találkozik társadalmi konvenciók nélkül két ember a szerelem eksztázisát élni, a teljességet valósítani meg, ami kiveszni látszik a világból. Nem véletlenül Jókai „igaz", szívéhez nőtt hőseinek adja meg a természetben való egyesülés boldogságát: Timár Mihálynak Az arany emberben, Lándorynak A lélekidomárban, Tanussy Manónak A kiskirályokban, az Egy az Isten Manasséjának, Rákóczy Györgynek a Rákóczy fia című regényében és az Enyim, tied, övé Incéjének. Némelyek tartósabban élhetnek benne, mások hamarabb űzetnek ki Édenükből, a teljesség megélésének a lehetősége azonban megadatott neki. A „nász a természetben" szituációnak az ismérveit, minthogy több példája is van, nem nehéz számba venni. Az első s egyben a legfontosabb a szigetképzet. S nemcsak Az arany ember Senki-szigete alapján, bár kétségtelenül ez a regény affirmálta a legegyértelműbben és a legszemléletesebben a „szigetet" és e „szigetre költözés" motívumait is. Megfogalmazza A lélekidomár Lándoryja is, amikor Godivával elbújik „szigetén": „Mi itt a magunk urai vagyunk. Egyedül magunké! Kívül a világon. Robinson szigetén. Itt nem köt ki hajó soha." (JKK R 51:106.) De az is jellemzi, hogy nem föltétlenül sziget a „sziget". Lándorynak például kastélya kapja ezt a szerepet, Manassénak Torockó jelenti a „szigetet". Feltétele azonban, hogy a maga módján „tündérvölgy" is legyen, mit Jókai boldogsággal megajándékozott hősei szinte egyértelműen Paradicsomnak neveznek. A Bálványosvárban definícióját is adja az író, mondván: „ahol két szerelmes letelepszik, ott a paradicsom van." (JKK R 43:106—107.) Az igazi, az ősi paradicsomi állapot természetesen ember nélküli, ott csak „természet" van, miként Jókai Az arany ember bevezető fejezetében megrajzolta („Emberlak nem látszik a völgyben, keskeny patak kanyarog tisztásán végig, abból gyanútlan szarvasok isznak; a patak aztán mint egy ezüst sugár omlik alá a sziklapartról." — JKK R 24:6.) Következésképpen annál közelebb kerülnek a boldogságszigetek lakói a paradicsomi állapotokhoz, minél természetesebb módon élnek, megvalósítva az idillt. Ennek az idillikus, tehát „természetes" életnek is vannak változatai Jókainál: ha Az arany ember az egyik véglete ennek a „szituációnak"; az a kép viszont, amelyet az Akik kétszer halnak meg című regényében fest Jókai, a másik végletet képviseli, amely nem egyéb, mint a városi ember falura költözésének a vágyképe. A „szigethelyzetnek" föltétele az odaérkezőknek az a vágya, melyet Noémi anyja fogalmazott meg Az arany ember lapjain: „Élni, mint Ősember élt a paradicsomban ...", azaz a „civilizáció vadembereiként" létezni. Jókai szemlélete itt is konzekvens. Mert amikor a természetbe küldi kedvelt hőseit, hogy boldogok legyenek, tovább megy, s mintegy az adott társadalmat is megtagadtatja velük. „Szigetük" határán „elszakadnak a társadalom törvényeinek, az egyház rendszabályainak a fonalai", is — természeti emberekké lesznek a természetben. Ki kell tehát vonniuk magukat a pénz uralma alól is, hogy „boldog emberek" lehessenek, „akik az életnek örülnek". Jókainak igazi „boldogság szigetei" azok, ahol valóban nem isten a pénz, lakóiknak „örömük telik az ősfoglalkozásukban, munkában, vadászatban, halászatban, pásztorkodásban", mert a „föld, a tenger, édesanyaként pazarolja rájuk áldásait", paradicsom veszi őket körül. Jellemző, hogy az Ahol a pénz nem isten című regényében Jókai e paradicsom tízparan-