Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

Egy előfutár - Bodnár György: Látvány és valóság (Kaffka Margit impresszionista regénye: a Színek és évek)

Az impresszionizmus képszerkesztő törekvése közel áll a Nyugat „stílusforradalmához". Az író egyébként is magával hozza a termékenyítő mozgalom összes, értékes nyelvi hatását, de tudatos szerkesztő szándéka utat nyit a szecessziós „stílromantika" üledékének is. Ma már nyilvánvaló az író sajátosan képzett, kedvelt mellékneveinek életképtelensége: mozgós, szégyenes, muzsikás, szószékies, játszós, maradós, meleges, költőies, korhelyes, komolyas. Még feltűnőbb a mesterkéltség, ha idegen szó esik áldozatául ennek az újító szenvedélynek: kultúrás, automatás, hazárdos, romantikás, fiskálisos, diplomatás, eoctázisos. A nyelvi modorosság szüli olykor összetett szavait is: életdolog, életválság, életiga, élethajsza. Ez az éretlen nyelvi anyag azonban teljesen beolvad a regénybe: nem zavarja a stílus harmóniáját, együtt sodródik a mű egészséges áramával. Ezt a beolvadást elősegíti a Nyugat nyelvi hatásának értékes része, mely a modorosságot körülveszi. Kaffka oly sokféle nyelvgazdagító ösztönzést kapott irodalmi környezetétől, hogy könnyen feledtetni tudja bizonytalankodásait. Egy-egy alig észrevehetően megújított szó, a régies szavak mértéktartó felhasználása, a népi és táji nyelv ízeinek felfedezése valóban frissé teszi regénye nyelvét, jól támogatja írói szándékait. A cifrát a kihalt pipes-sel pótolja, a kószál-t a táji jellegű /córingT/éí-lal cseréli fel. Szívesen él szülőföldje sajátos szavaival (lehendék, tüsténtet) s szereti a régies hangulatú nyelvi anyagot (hátmegette, örökkétig, ormós, ámbitus, menekedik). Ez a nyelvi réteg szervesen kapcsolódik a Nyugat nyelvi modernizmusához: nem a népieskedés és az archaizálás szándéka vezeti hozzá az írót, hanem az a vágy, hogy a fakó, megkopott közvetítőket minél előbb, asszociáció-termő szavakkal pótolja, melyek a konvencióktól elszakadva, frissen és teljesen reprodukálni tudják az élő impreszsziót. S ez — a regény egészében — életet visz a lombik ízű-szagú nyelvi kreációkba is, s igen sokszor valóban szép, újszerű, nyelvfrissítő hatású szavak megteremtését segíti elő: igazkodni, jókodni, játszódni, bizonykodni, szavát megmásolni, kiszándékolni, kiszépülni, elevenkedés, különködés, borsószáraz, jótehetetlen, haragosbüszke, nyilaldosó, elértő stb ... Sajátos képalkotásával tehát Kaffka arra vállalkozik, hogy impresszionista természetű élményét szétválaszthatatlannak érzett külső és belső tartalmával együtt, tagolatlanul reprodukálja. Részben nyelvi eszközökre bízza az idő képzetének kifejezését is: az emlékezésre épített kompozíció már jelenvalóvá teszi a múló idővel küzdő írót, aki azonban elérhető közelbe inkább különös mondataiban kerül. Zsúfolt, szóhalmazokból álló mondatai olykor sztereotip felsorolásokká válnak, amelyek mint a hirtelen megállított filmszalag egyetlen kockája, — egyetlen mozdulatba merevítve mutatják be az előbb még mozgó alakokat: „A vasúti állomás peronján állok, egy vonat indul meg, és a kisfiam kinyújtott, fehér karocskái gyámoltalan kapkodással integetnek búcsút a kocsiablakból. Az elkényszeredett kis síró mosolyát látom még és az anyósom gyászos, hirtelen megöregedett, reszketeg fejét mögötte, aztán egyedül ülök kocsiba, megerednek a könnyeim égető-keserűen". Itt a megállított időt érezzük: az életet egyetlen pillanatban. Máskor a mondatokból kihullnak az állítmányok: az egymásután sorakozó puszta szavak, csonka mondatdarabok gyorssá, lihegővé teszik az előadást, s a rohanó idő élményét sejtetik meg. „Gázlámpák sűrű fényessége, meredt, fekete vasgerendák töméntelen, nyúlkáló árnyékai, robogás, csengetés, mindenféle kiáltozás, nehéz füstszag a nedves levegőben, csupa zavar, csupa fény és árnyék, egymást taposók". A rohanás és a mozdulatlanság közös célt szolgál a regényben: a stílussajátosság és az élmény azonosságának és szándékolt ellentétének hangsúlyozása egyaránt a múló idő kifejezését segíti.