Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)
A varázslat műhelye (Krúdy-problémák) - Kemény Gábor: A stílus születése és halála (Állandóság és változás Krúdy prózájában)
jesztő egyensúlya különösen a íezrdsofcban valósul meg maradéktalanul. Már a Napraj or g óban is voltak emlékezetes tájleírások, pl. az egyik nyírségi fejezet bevezetője, amely ezekkel a szavakkal kezdődik: „Alkonyodott, mint a fáradt szív", 8 Az útitársban azonban a történet szerkezeti keretét és alaphangját egyaránt a leírás, az éjszakai vonatút képe adja meg: „Holdfényben utaztunk, a fák megannyi szoknyás kísértetek, a világos mezőkön azok a láthatatlanná válott rókák ügetnek, amelyek valamely rejtély folytán örökre eltűnnek a vadász szeme elől, egy ezüst sóhajtásos tónál vadludak szálltak nagy messziségben, a vasúti töltés mellett futó szürke országútról az volt gondolható, hogy rajta boldogtalan emberek mendegélnek a fák lassú szívverés módjára ingó árnyékaiban, olykor kis fehér házak tűntek fel, mint heverő kutyák, egy falevélnyi ablak, mögött mécses égett, tán most gyilkolnak meg valakit, vagy utolsókat hörög egy haldokló vén paraszt; utolért az eső, mint a bánat, és az elsötétedett éjszakából könnyeket vert a részvétlen ablakra; — vajon mit csinálnak azok, akiket szeretek? — gondoltam magamban fázósan, mintha soha többé nem hallhatnám kedves szájak kedves, tetszetős beszédét, és csak az útitárs szomorú szavai hangzanak fejem körül, mintha a halál a bibliát olvasná." Az éjszakai vonat motívuma, amely már Tolsztoj Kreutzer-szonátájában vagy később Kawalerowicz filmjében is az emberi sorsok kitárulkozásának az alkalmát kínálja, régebben is foglalkoztatta Krúdyt. Üti napló című tárcájának bevezetése (Pest ezerkilencszáztizenötben. [1915.]) csaknem szóról szóra, de legalábbis képről képre megegyezik a három évvel utóbbi Az útitárs megfelelő helyeivel : „Éjjel — alvó, panoráma-képű, holdas, népmese-szomorúságú magyar falvak mentén mendegélt a vonat; álmos, halottas-kocsi mögött bólongató vasutasok lépkedtek el az állomások előtt, mint a néma, utcai járókelők a színpad hátterében; a városkák neveit úgy kiáltotta a vonat elején a kondoktor, mint félálomban halljuk az imént leejtett regénykönyv végső szavait, — a reménytelen boldogtalanság teregette a megholt menyasszonyok csalán-ingét a rétekre, — az erdőben a bűvös vadász kopói hangtalan ugatással űzik a szarvasgímet, egy nagy tó fehérlik balról, mint a másvilág és a parton a vízbefulladtak lelkei kis fekete szárcsák, alvó vadkacsák módjára a szárnyuk alá dugják fejüket, (...) — és ekkor, az éjjeli vonaton, mélázó szüneteket tartva beszélgettünk az elmúlt nyár-' ról, szerelemről" stb. Anélkül persze, hogy ismerte volna T. S. Eliot nevezetes elméletét az objektív korrelatíváról, Krúdy a leírásaiban mindvégig következetesen törekedett a pszichikai—fizikai korrelációk megéreztetésére. Az ő tájai „lelki tájak" is, 9 amelyek a külsőt belsővé, s a belsőt külsővé teszik. Az objektív valóság egy lelkiállapot rajzává szublimálódik nála, miközben a lélek rezdülései egy pozitív tájélményben konkretizálódnak. Figyeljük meg pl., miképpen teremti meg ebben a Nyírség-leírásban az ember—táj korrelációkat: „Mintha az idevaló emberek éppen úgy élnék a nyarat és az őszt, mint a természet: belsejükben virítanak és lélekben elhervadnak, sárga nyírfa-levél lesz az egész vármegye, tiszai kiöntések fölött állongó novemberi köd telepedik az elmékre, a szívekben visszhangzik a szél, amely a régi temetők harasztját zörgeti. Ilyenkor is szeretem, mert ázsiai eredetünk, napkeletről jött, változékony kedvünk, búskomor magyar szomorúságunk tükröződött a holt vizekben és az emberi szemekben." (Nyírség, 1915. Pest 1916.) 8 Elemzését 1.: Kemény Gábor: A költői képek funkciója egy Kriidy-leírásban. Magyar Nyelvőr, 1976. 4. sz. 409—420. 1. 0 Rónay György: öszi utazások a vörös postakocsin. In: A nagy nemzedék. 1971. 139. 1.
