Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

Egy előfutár - Bodnár György: Látvány és valóság (Kaffka Margit impresszionista regénye: a Színek és évek)

korlátolt nyárspolgárokat állít. Nagy vacsora-jelenetében az öreg Vodicska már a második fogásnál fagyos különködésbe burkolózik: „Én csak egyféle húst szoktam enni vacsorára". Kicsinyessége épp oly taszító, mint a vacsora Magdaági közönsége: a nagy-evő, nagy-ivó, hangoskodó és „saját undokságában fetrengő" dzsentri. A fiatal Vodicska már eleve képtelen az ellenpélda megszemélyesítésére. Igaz, majdnem szégyenkezően magányos abban a világban, ahová Magda vonzását követve jutott, Horváth Dénes szerint „különb volt, többre termett". De nem volt elég energiája sem a kiszakadásra, sem a felülemelkedésre. Részben apja kicsinyes világában él — mennyire jellemző túlgondozott alakja, gömbölydedségre hajló férfiarca, majd tyúkszemét metélő, nyakkendőjét tisztogató férfi-póza —, részben a „történelmi osztályok" felé tekinget. Igaza van Pórtelky Magdának, amikor nem érez önvádat férje öngyilkossága miatt: „ö, szegény,. .. tán akkor lépett sorsa útjára, mikor engem feleségül választott, de azért választott és kívánt engem, mert olyan voltam; más, mint a családjabeliek, a józan, mértékletes polgárok elfogult és korlátolt leányai. Engem akart, mert a sorsát akarta ..." S hiába keresi a biztató jeleket az író a nő útját követve is. Pórtelky Magda nemcsak azért jut a süllyedés útjára, mert osztálya halálraítéltségét hordozza magában: a kor sem ad neki kiutat. A védő rend falai leomlottak körülötte, s mint annyi más sorstársa, ő is csupán kívül esett valamin, özvegyi kálváriája nem egyéb, mint szinte módszeresen dokumentált bizonyítása a kor készületlenségének. A fővárosban a művészi pálya ajánl egy pillanatra kiutat, de már az első kísérletezéseknél meg kell állnia az olcsó vágyak és előítéletek torzításainál. Másik stációja — a falusi postahivatal — a dolgozó nő megoldási lehetőségét villantja fel. S hamar tudomásul kell vennie, hogy itt is ugyanaz a kicsinyes, céltalan női élet uralkodik, amely elől egyelőre menekül, ugyanaz a kiszolgáltatottság fogadja, amely a kényszerű házasság gyalázatos tisztességét oly riasztóvá teszi. Kaffka tehát látja, hogy a polgári rend sem teremti meg a harmóniát, hogy a dzsentrit elpusztító társadalmi bajok újakkal cserélődnek fel, s ezért ítélete nosztalgiája mellett jelenik meg. * * * Amióta a nyolcvanas években a középnemesség rohamos pusztulása és a körülötte lezajló hírlapi csatározás a dzsentrire vonta a magyar irodalom figyelmét, e nosztalgiával s a mögötte meghúzódó problémákkal a dzsentri-téma minden ábrázolójának szembe kellett néznie. Már az első beszámolók hangját a részvét hatja át.

26 Gyulai Pál azt mutatja be, hogy a régi udvarház utolsó gazdája elavult előítéletei miatt képtelen beilleszkedni az új világba, de ugyanakkor rokonszenvvel és együttérzéssel követi hőse pályáját. Arany Lászlót is a részvét vezeti A délibábok hőse rajzában. Hübele Balázs megkísérli, hogy kitörjön az ál-lázadással és hazafiaskodással tele nemesi világból. Amikor azonban cselekvésvágya kudarcba fullad, tervei álomvilágából visszazuhan az oblomovi semmittevésbe, s élete végül saját belső színvonala alá süllyed. Rokon vele az oblomovságban Reviczky Gyula Apai örökségének hőse: finomlelkű, de élhetetlen, dolgozni nem tud, mert mun2ö Komlós Aladár: A magyar irodalom típusai. In: Tegnap és ma. 1956. 286. 1,