Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

A valóság vonzásában (Móricz-problémák) - Tóth Dezső: Móricz Zsigmond forradalomszemléletéhez (Báthory és Bethlen alakja Móricz Tündérkertjében)

tésről — az elég egyértelmű, világos, és sok szóval is kevesebbet mondhatnánk róla, mint maga a regény. Bethlen alakjában (ha sokkal kisebb mértékben is) rejlik ellentmondásosság; az ő sorsában is van kisértő tragikum, rajzába lopott írói részvét, egyfajta móriczi líra, amely mintegy korrigálni látszik Bethlen munkára, építésre szánt életét. Közvetlenül a Tanácsköztársaság bukása után így vall Móricz forradalom alatti önmagáról, sokban forradalomhoz való viszonyáról: Élén ragyogtam az embereknek és minden szabad volt nekem. Fáklya volt kezemben és mindenki látni akart annak a fényénél s toltak-toltak előre és előre és én magasra tartottam hogy világoljak nekik. S ők túlrohantak rajtam S már észre sem vettenek s én fáklyámat begöngyölve, szomorún szorultam ligetembe, bánatosan nézvén a rohanók után. S leültem az ároknak partján, ültem és vártam ... (Misanthrop) Mintha kifejeznének ezek a sorok valamit Bethlen és Báthory viszonyából is, hiszen Bethlen végső soron ugyanazt akarja, mint Báthory, csodálja koncepcióit, egy úton halad vele, ráhagyatkozik, segíti is — de ugyanakkor szüntelenül ilyen „túlrohanónak" is érzi, tudja őt, s mintha ilyen együttérző, sajnálkozó szomorúsággal tekintene a vesztébe rohanó után s könnyezné meg ugyanakkor önmagát is, aki nem tudta követni, nem követhette. — S ha lapozzuk Móricznak 1918—19-es cikkeit, ezekből a gazdasági, kulturális lehetőségeket latolgató, realitással tele írásaiból is az a benyomásunk alakul ki: maga is sokkal inkább Bethlené volt a forradalomnak, mintsem Báthoryja. — Révai József beszédében többek közt azt mondotta: „Ady Endre tudatosabb forradalmár volt, politikai hitvallása érettebb és kiforrottabb volt Móriczénál, de Móricz közelebb állt a nép igazi életéhez, a mindennapi valósághoz."

7 Ez a megállapítás, a fentiekkel összefüggésben, mintha ugyancsak fényt vetne Bethlen alakjára. Báthory nagy, merész, Bethlentől is megcsodált álmaival, politikai koncepcióival szemben Bethlen nézeteit, állásfoglalását mindenben a közvetlen népközelség, a nép mindennapi életének számontartása alakítja. A nyomorgók tudják róla: „ez a jóúr nem olyan, mint a többi kardos nemes, aki csak átszáguld közöttük s éppen úgy nem veszi észre a szegény emberek koldus raját, mint az utca porában hempergő kuvaszokat. . . Hanem ez az úr, ez megnyitja szívét a bajoknak s panaszoknak." Bethlen a városi nyomor népének, a „rongyosok pokolbeli seregé7 Révai József: i. m. 212. 1.