Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)
Visszatekintés - Almási Miklós: Egy nevelődési regény a középosztályról (Ottlik Géza: Iskola a határon)
zadása előtt, mikor már levegőben van a szembefordulás, egy kivételes magatartás bizonyító erejű elégtétel vétele. Közvetlenül azelőtt tehát, mikor Medve az elképzelhetetlenre vállalkozik, mikor párbajra hívja ki Merényit. Bébé tehát boldognak érzi még magát, és nem érti lelki kifosztottságának feltörő undorát. „Mindenből hiányzott a régi keserűség éles, tiszta íze. S az elvesztett rosszkedvemmel együtt más is elhagyott. Eloszlott a köd, és nyomban romlani kezdett a látásom. Mire megyek ezzel a heves, testközeli boldogsággal, ha nincs már meg hozzá a távlatom?" Ottlik— Bébé a befogadás küszöbén fordul viszsza, itt ragadja magával — Medve hatására — a katarzis, a szégyen. A lelki kiürüléstől, a kettős moráltól való megrettenés. Itt szólal meg először szenvedélyes fortisszimóban a középosztály kettős moráljának kritikája és írói önbírálata. Ami Medvénél „fiziológiai" adottság — képtelen a hazugságra —, az Bébénél utólagos tanulság. A középosztály átlagnál jobb emberanyagának reakciója ez, sajátos tisztesség katarzisé. A társadalmi sodrás felfelé vinné, felfelé a lejtőn, egy felsőbb szintű züllés felé. Oda, ahová ennek az osztálynak aspirációi, főként a húszas harmincas években irányultak — a felfelé exkluzivitás látszatát fenntartva, felfelé asszimilálódni az úri elitbe. Az imponáló — bár középosztályi mértékkel mérten is emberevő — gépezetbe. De ő olyan asszimilációról álmodik, amiben azért látszólag vagy valóságosan is, de megtarthatja lefelé nyúló gyökérzetét is. Bébé megingása, és a küszöbön rátörő katarzisa azért olyan jelentős a regényben — bár csak villanásnyi epizód, mert Ottlik itt is szófukar — mert ezt a lelki kettősséget és történelmi kétarcúságot tudja megjeleníteni. S mert mindez egy fikciós osztály önkritikájaként fogalmazódik meg, utólag, miután elkövette a ballépést. De utólag, abban az értelemben is, hogy mindezt 1957—58-ban vallja meg. A történelmi tanulságok fényében. „ ... Csak most, amikor szívszorongva láttam, hogy a zsíroskenyéren és a jókedvünkön kívül, valamennyi ismert és néven nevezhető, fontosnak vélt dolgon kívül még mi minden hiányozhat az embernek, s hogy a nyomorúságnak még másféle, elképzelhetetlen rétegei is léteznek. Lehet mélyebbre esni a földnél." Ez a mondat és ez a megrendült gyermeki lélek a középosztály kettős moráljának legmélyebb önbírálata — az osztályon belül maradva. Ottlik azt is tudja, hogy Bébé, ez az átlagtisztességgel felruházott, voltaképp jóravaló gyerek, egyedül nem tudatosíthatta volna magában ezt az undort, az asszimilálódásban érzett iszonyatot. Öt csak Medve példája emeli ki ebből a veszélyzónából — nem is véglegesen. Ez a példa tudatosítja benne a karrier ürességét: hogy jobb kívüllenni — megtaposottan, sőt a megtaposottak kompromisszumait is végigszenvedve — de velük, a kívüllevőkkel, a viszonylag tisztességesekkel. Ha Medve nem lenne, Bébé úgy oldódna fel ebben az új, dehumanizált, fasisztoid közegben, mint cukor a vízben. Mert Bébében olyan elementárisán él a csábulás, mint Medvében az ellenkezés. Előbb-utóbb megszokná rosszkedvét és előbb a kettős morál válna benne természetes tartássá, majd a farkasok etikája. S e két figura egymásra utaló, összetartozó tipikus viszonya ébreszti rá az olvasót is ennek a világnak vesezedelmességére, a természetesség látszatára. Ottlik így kétfelől írja meg a középosztály moráljának problematikusságát: egyfelől a kettős erkölcs természetes csábítóerejében, abban, ahogy mindenki elfogadja és gyakorolja a képmutatást, másfelől egy kivételes ellenpélda figyelmeztető fénysugarának segítségével. Nem természeti szükségszerűség az osztályon belül sem ez az engedelmesség és csábulás. A többség azért járja ezt az utat, mert egyszerűen követi a belső csábítás sugallatát, a hamis célképzetet, hogy majd, ha legyűrte magában az émelygést — beilleszkedhet. Sőt,
