Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)
Tudósítás az új világról - Botka Ferenc: A teljesség felé (Szocialista prózánk útja a Szovjetunióban)
BOTKA FERENC: A teljesség felé (Szocialista prózánk útja a Szovjetunióban) Vajon „hányágú sípként" ábrázolhatjuk a Tanácsköztársaság bukása után az ország határain túlra kényszerített szocialista irodalmunkat? Az elsőként' kialakult „bécsi" központ sem csak önmagában létezett. Közvetlen kisugárzása nyomán Csehszlovákiában, Romániában, sőt Jugoszláviában is kisebb műhelyek alakultak, amelyek rövidesen nemcsak közvetítették a Bécsből kapott irodalmat, hanem maguk is egyre inkább önállósodtak s hangot adtak a szocialista mozgalom helyi gondjainak, problémáinak. — S Bécs után a szocialista diaszpóra tovább osztódott: Berlinben, Párizsban, majd Amerikában alakultak kisebb-nagyobb művészi centrumok, amelyek tartották egymással a kapcsolatot, de természetszerűen elsősorban a „befogadó" ország irodalmához, mozgalmához kapcsolódtak. De nemcsak területileg volt ennyire megosztott és tarka irodalmunk e kiszakadt ágának a képe. Legalább ilyen sokféle volt tartalmi vonatkozásainak spektruma s az a mód, ahogyan a szocialista eszmeiség művészi megjelenítésére törekedett. Igaz, az alapkérdések már az Októberi Forradalom után eléggé egyértelműen tisztázódtak. A haladás gondolatát valló alkotók előtt a győztes forradalom világossá és felismerhetővé tette a művészi munka társadalmi meghatározottságát, osztályjellegét, s egyben állásfoglalásra is késztetett. Világszerte, így a magyar irodalomban is általánossá vált az a felismerés, hogy a művész nem önmagának, nem íróasztalának dolgozik: műveinek társadalmi súlya, szerepe van; hogy e művek akkor képviselik maradéktalanul a haladás ügyét, ha a forradalmat következetesen megvalósító munkásosztály gondolatait és érdekeit juttatják kifejezésre, s azt sem csupán általánosságban, hanem ezen osztály világnézetébe, a marxizmusba ágyazottan. Ez azonban csak a kiindulópont volt, amely után rögtön felmerült a következő kérdés is: milyen mértékig merüljön el az író a marxizmusban? Elég-e, ha a munkásosztály, a forradalom ügyével csak szubjektíven, érzelmileg azonosul, vagy még tovább kell lépni: tudatosan, tudományos alapon is el kell sajátítani az elméletet? S egyáltalán: elég-e csupán az elmélet, vagy közvetlenül is részt kell-e venni a forradalmi, a mozgalmi munka gyakorlatából? S milyen mértékben, milyen területen? De legalább ilyen bonyolultan vetődött fel a probléma másik oldala: a hogyan kérdése. Az ugyanis, hogy milyen formákban, milyen eszközökkel, milyen szerkezeti megoldásokban közvetítse az irodalmi mű a szocialista mondanivalót
