Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

Felvillanó arcok a harmincas évekből - Czére Béla: Egy önmegvalósítási folyamat első állomása (Gelléri Andor Endre pályakezdő novelláinak motívumrendszere)

CZÉRE BÉLA: Egy önmegvalósítási folyamat első állomása (Gelléri Andor Endre pályakezdő novelláinak motívumrendszere) Ma már — a Szomjas inasokból kimaradt novellák ismeretében — lényegesen módosult az a kép, amelyet a pályakezdő Gellériről megalkothatunk. Ahhoz, hogy a Kosztolányi által megfogalmazott „tündéri realizmus" definíciót annak valódi, bonyolult optikáján keresztül érthessük meg, az 1920-as és közvetlenül a Szomjas inasok megjelenését megelőző évek novellatermését kell megvizsgálnunk. Egy sok tényező által motivált alkotáslélektani folyamatot kell figyelemmel kísérnünk, amely a művészi alkat s az élményvilág konfliktusaival, kusza ambivalenciáival és ugyanakkor nagyon erős harmóniavágyával alakítja ki a maga novellatípusainak struktúráját. E vázlat az írói indulás lélektani és stiláris motívumait próbálja számbavenni, hiszen — nem pusztán a Szomjas inasok kötetet magyarázva, hanem azon túlmutató, szinte az egész Gelléri-novellisztikára érvényes jelleggel —, csak így érthetjük meg az ábrázolási szférák (az írói üzenettel mindig adekvát helyszínek), az egymásba játszó, gyakran egyazon novellán belül is együtt jelentkező stiláris törekvések s a novellaszerkezetek logikus összefüggéseit. Elsősorban az Egy önérzet története alapján, már nagyrészt nyilvánvalóak az alkatát s így az írói szándékát a húszas években meghatározó vonások: az apjával folytatott fájdalmas, meddő küzdelem, az elementáris erejű szeretetszomja, amelyet anyjának a családi konfliktusban játszott kényszerű passzivitása csak tovább növelt, a hatalmas életvágya, életöröme és az egzisztenciális helyzete közötti ellentmondás, az óbudai miliőben indulattal és azonosuló poézissel egyaránt telítődő szociális érzékenysége, jellegzetesen képi, lírai látásmódja és az a tény, hogy az erősen érzéki alkatából következő erotikumot az igazi társasviszony hiánya miatt gyakran a szerelem szinonimájává avatja. E tényezők — mindenekelőtt jellegzetes képi látásmódja — elsősorban a lírai szimbolizmus világába emelik a pályakezdés novelláit. Ha figyelemmel kísérjük e szerkezetükben még lazább, de motívumaikat tekintve következetes logikával egymásra rímelő novellákat, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy Gelléri lírai énjének, szubjektív élményeinek éppen ez a szimbolikus kifejezésmód adhatott adekvát kifejezési lehetőséget, s éppen a motívumok egybe játszása, egymásnak feszülése, majd konfliktusuk magasabb szinten való feloldása nyitott utat épp ilyen pszichológiai-esztétikai logikával a megszüntetve őrző realizmusának később már a kollektív és egyetemes kérdések felé forduló, feszes, drámai szerkezetű novellái felé. Érdemes az 1929-ben publikált, de feltehetően korábban írt Az anyámról című novellával kezdeni ennek az alkotáslélektani folyamatnak az elemzését.