Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)
Felvillanó arcok a harmincas évekből - Mikó Krisztina: Egy faun arcképéhez (Hevesi András regényeiről)
pesség" 24 tudata helyett a kívül rekedés volt, és a Párizsi eső születését követő novellák többségének tanúsága szerint maradt is. A félkegyelmű (Magyar Hírlap, 1937. március 21.) című írás gyermekhősének ok nélkül, de vezényszóra kínzása saját tapasztalatok újra rögzítése, mint ahogy a Szabadság téri kisvilág áttekintése is az. Innen pedig legfeljebb a Svábhegyig (Magyar Hírlap, 1937. február 7.) terjedhet a szecessziós bérpaloták kis hősének mozgástere — „Azt hittem, az ember megkapja a bizonyítványát és felköltözik a Svábhegyre" —. Az izoláltság-élmény többszöri, tudatos áttekintése ilyen előzmények alapján a legjobb önjellemzések egyikét fogalmaztatja meg Hevesivel: „Az ember gyermekkorában .. . még magán hordja az utcáját meg a kerületét, mint csiga a házát ; csak a férfikor küszöbén lesz belőle magányos vándor, unatkozó csavargó." 25 Ez az oka annak, hogy írásaiban a romaneszk most már nem „kinő" a pszichológiából, hanem egyet jelent azzal, s tudatának „világméretűvé" tágítása végérvényesen az ábrázolás elsődleges célkitűzése lesz. Hevesivel együtt ugyanis Georges is visszaköltözik Pestre, s az életrajz következő kötete a hazai kalandok gyűjteménye lesz. A Párizsi eső alaphangjának variációjaként születik meg az Irén (1938), a következő „érzelmes kaland", mely az öntudatlan meghódításának, „a múltba bekvártélyozódás" lehetőségének története, málnaízű csókok helyett egy „cápamadár" közreműködésével. A mű egy szerelmi kapcsolat felbomlása okán tehetetlen dühtől ökölbe szorult kéz lecsapásának folyamatát kíséri végig, dialógusból hosszúra nyúlt monológba váltva, s nem mellőzve a „méltó" alkotói bosszút sem: mint egykor Turauskast, úgy írta ki életéből Hevesi ezt a viszonyt is. Kitűnik azonban, hogy a kor Wertherjének ezúttal még jobban hiányzik „a másik ember, aki nevet rajta". De őt már visszavonhatatlanul másnak lökte oda, nem számítva arra, hogy lelkében nem tudja majd betölteni azt a réteget, melyet eddig alteregója birtokolt. Mivel viszont „frissen, jégbehűtve" vitte magával minden érzelmét, így első párizsi hónapja osztályrészül jutó magányélményét is, erre építette azt az alapvetően elhibázott kapcsolatteremtési kísérletet, mellyel Irénbe, magányának „érzéki megtestesítőjébe" kapaszkodott. S ezzel eleve meg is akadályozta a szerelem megszületését is. Érdemes megfigyelni a szó Hevesi regényében használatos szinonimáit — „a nagy boldogság is hajótörés"; „súlyos, mázsás boldogsc.g járt át" —, melyek önmagukban is híven fejezik ki a zsákutcába jutás ok-okozati összefüggéseit. Mindezek mellett Hevesi — bár nem tudatosan — maga is többször „halálra ítéli" a kibontakozást: „Minél jobban növekedett a belső magányom és mozdulatlanságom, annál szaporábban, zajosabban mímeltem a szenvedélyt, . .. minden áron gyökeret akartam verni a valóságban ... Azt akartam, hogy velem is történjen valami, döntő, nagy élményre szomjaztam, hogy nekem is legyen életrajzom". Azt azonban nem veszi tudomásul, hogy mindezt nem lehet „megrendelni", még a magányból a valóságba tett kirándulások árán sem. Elsősorban azért nem, mert a próbálkozás-sorozat kulcsszava a kirándulás, annak ellenére, hogy érződik a szerző erőfeszítése az új, eddig ismeretlen élmények befogadására, de hiányzik még a célja elérésébe vetett hite. „Indulatai vadul, gazdátlanul tenyésznek", s formába fegyelmezés helyett egyelőre csak „vadul" képes tovább fejleszteni azokat. „Ráveti" magát egy kapcsolat ígéretére, pedig múltjából, azaz a Párizsi eső tapasztalataiból már okulhatna, annál is inkább, hogy fel is eleveníti azokat az Irén cselekményében. 24 Lovass Gyula: Játékos Európa. Ezüstkor, 1943. I. 42. 1. 25 Hevesi András: Egy budapesti gyermekkor. Tükör, 1937. 477. 1.