Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

Felvillanó arcok a harmincas évekből - Ferenczi László: Egy polgár vallomásai (Márai Sándorról)

Ii fogyatékosságaira. Kassán vagy Bécsben megjelent első könyveiben, versben és prózában még sok az utánérzés (Szabó Lőrinc 1920-ban a Nyugatban megjelent rokonszenvező recenziójában a német hatást sokallja), és ügyetlenség. Ezeket az írásait egyébként sohasem adta ki újra, az Egy polgár vallomásaiban sem említette őket. A húszas-harmincas évek fordulójára alakul ki a jellegzetes Márai-stílus végső érettségét, olykor túlérettségét az Egy polgár vallomásai után kapja meg. Mallarmé hermetikus, alluziv nyelve, költői gőgje, Péguy katolicizmusa, retorikája, ismétlődési technikája, Kafka misztikája egy Arany Jánoson iskolázott író prózájává válik. Az egyéniséget, egyént mindig erőteljesen hangsúlyozó Márai mindig a család nevében szólal meg. Legfontosabb mesterei, Péguy és Kafka mögött, egy-egy nagy személytelen-személyes hagyomány áll: a katolicizmus és a hasszidizmus. Ugyanakkor egy alapvető technikai kérdésről sem szabad megfeledkeznünk, a versbeli „én" mindig univerzális én, ellentétben a prózabeli „én"-nel. Amikor a lírikusként sem elhanyagolható Márai a vers elemeit (főként a dikciót és egyfajta ismétlődés technikát) a prózába viszi, akkor hangját ezzel, főként a megszokott naturalista hanggal szemben kollektívabbá teszi. Számos regényének térbeli és időbeli egysége (egy város, homogén környezet, 24 óra) valamint a monológ vagy dialóg technika a drámai vagy operai hatást fokozza. Ez a hang, ez a technika annál érettebb, vagy túlérettebb, minél kevesebb a cselekmény, minél kevesebb a szociológiai információ. Újságcikkei, naplójegyzetei, útkönyvei tanúsítják, hogy Márait a társadalmi és politikai kérdések szenvedélyesen érdekelték és érdeklik. Korai regényeiben, különösen az Idegen emberekben és az Egy polgár vallomásaiban ez a szenvedély még teljes intenzitással és extenzitással jelen van. Ezek a művek nemcsak a hangjuk, portréik, a szereplők magánkalandjai miatt érdekesek, hanem a korábrázolás miatt is. Több tucat regényt, drámát, memoárt, történelmi monográfiát olvastam a Hitler előtti Németországról: összességükben hitelesítik Márai kortársi leírását, külön-külön pedig egyikből sem tanultam anynyit, mint az Idegen emberekből és az Egy polgár vallomásaiból. A nagy monológokkal végződő 24 órás történetek szociológiailag fokozatosan 'kiürülnek'. Közülük az első, a Válás Budán még megőrzi a korábbi szenvedélyt, a hajnalba nyúló beszélgetéssel záródó történet társadalmilag, lélektanilag és megformáltságában egyaránt érdekfeszítő. Márai úgy szól két, illetve három ember lényegi kapcsolatáról rendkívül meggyőzően, és varázslatos atmoszférát teremtve, hogy — szinte észrevétlenül — korképet is fest, a felső középosztály belső válságának érzékeltetésén keresztül. A legintimebb szexuális kérdéseket is előkelően, minden fontoskodás vagy pletyka-szint nélkül tárgyalja. Ellentéte a Sirály, amely már a II. világháború idején játszódik, mint néhány utalásából kiderül. Ennek ellenére szociológiailag szinte teljesen kiürült, az intimebb részek leírása pedig pletyka-szintű. Itt jegyezném meg azonban, hogy még a leggyengébb Márai-könyvekben is van 30—50 varázslatos oldal, így a Sirályban, az Eszter hagyatékában és A gyertyák csonkig égne leben is. Befejezésül egy félreértéstől szeretnék óvni. 1940-ben Márai Szinbád hazamegy címen Krúdy utolsó napjáról regényt írt. 1941 ben a Ködlovagok című esszé-antológiát pedig bevezette. A Krúdy-reneszánszhoz tehát jelentős mértékben hozzájárult. Mégsem Krúdy követő vagy tanítvány ő, ha 24 órás regényeinek egy-egy mozzanata erre engedne is következtetni, ö akkor találkozik Krúdyval, amikor fokozatosan kiszorul Európából, amikor Weimar bukása után mind ifjúságának színhelyét, mind barátait elveszíti, amikor legfontosabb él-