Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

Kortársak - Kelevéz Ágnes: Gulliver újabb utazásai (Karinthy Frigyes: Utazás Faremidóba, Capillária, Szathmáry Sándor: Kazohinia)

ciói, intézményeinek szerkezete, törvényeinek szelleme, más gazdasági, kulturális élete. Ez a fantasztikus eszközökkel teremtett világ lehet — az író értékszempontjai szerint nézve — antiutópia: a jelen társadalom torzképe, vagy utópia: a jövő társadalom vágyképe. Antiutópiák — pl. Lilliput, Capillária, a Nyihahák országában a jehuk élete, Kazohiniában a behineké. Utópiák — pl. a Nyihahák országa, Faremidó, s Kazohiniában a hinek élete. Az eddig elmondottakkal — hogy az elemzett művek meghatározó szemléleti elve az irónia — ellentmondani látszik az, hogy most utópiáról beszélünk, mivel az utópikus szerkezet éppen ellentéte az ironikusnak, hiszen a tagadás helyére biztos, eljövendő értéket állít. Csakhogy Swift és Karinthy utópiái nem klasszikus értelemben vett, hanem „ironikus" utópiák.

5 Habár valóban mindketten új, pozitív, vágyott értékekre építik fantáziavilágukat, ám ezek az utópiák saját létük által vonják kétségbe érvényességüket az emberre nézve, hisz mindegyik ember nélküli világ: állatoké illetve gépeké. S Gulliver lelkes, patetikus, ám meddő hasonulni vágyása lóvá vagy szervetlen anyaggá, csak méginkább kiemeli a vágyott értékek megvalósíthatatlanságát. Swift, Karinthy és Szathmáry párhuzam alapja, hogy mindhárman racionális hévvel és következetességgel vizsgálják a polgárt, mibenlétét, fejlődési esélyeit. Ennek a racionális hévnek következménye a jelenségek, dolgok állandó szembesítésére, újraértékelésére való törekvés; eredménye a gazdasági, kulturális élet, az uralkodó konvenció-rendszerek ellentmondásainak felfejtése — az ironikus attitűd. Swift a polgári társadalom fejlődésének kezdetén fordul szembe a megvalósuló polgári világgal és utasítja el annak fejlődési lehetőségeit, Karinthy és Szathmáry pedig a polgári társadalom válságának idején. Swift elutasítása és iróniája sokkal fölényesebb, Karinthyé sokkal tragikusabb, szenvedélyesebb és összetettebb. Mindhárman a polgár fejlődési esélyeit „az" emberével azonosítják, s az elutasítás mértéke — a racionalizmus — magából az elutasított fejlődésből származik, ezért épül állított kétségek és kétségbevont állítások rendszerére szemléletmódjuk. * * * „Szathmáry Sándor Kazohiniát járó Gulliverje a swifti hagyományt folytatja. Faremidóban és Capilláriában Gulliver statiszta." — írja Kolozsvári Grandpierre Emil Karinthy tanulmányában.

6 Azonban Karinthy — a regény magyar fordítója, a Swift előtt tisztelgő kritika írója

7 — nem futó ötlet alapján, puszta „statisztaként" indítja útnak Gulliverjét, sokkal mélyebb rokonság állapítható meg a két regény között. „Lelkéből lelkedzett témája ez -— állapítja meg Kardos László Karinthy Faremidóját elemezve. — Itt van egészen elemében, lerázhat minden kötöttséget, és új világot teremthet magának, amelyből — hisz ez csak a célja — újfajta teleszkópokat szögezhet a Föld és az Ember felé."

8 Egyrészt fantasztikum felé vonzódása, másrészt a dolgokat több szempontból való megvizsgálása, a relatívum-abszolutum ellentétének állandó érez5 Szathmáry könyvében a hinek világa klasszikus utópiának tűnhet, ám mégsem egyértelműen az; részletes indoklás a Kazohinia elemzésénél. 6 Kolozsvári Grandpierre Emil: Legendák nyomában. 1959. Karinthy c. tanulmány. 329— 330. 1. 7 Karinthy Frigyes: Swift. Budapesti Hírlap 1915. 103. sz. 8 Kardos László : Távol és közel. 1966. 207. 1.