Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

Kortársak - Kis Pintér Imre: Füst Milán: A feleségem története

terjedelmes Füst-epikának is csak egyszer sikerült: ez a meghatározó kivétel A feleségem története. Störr kapitány Már az alcím — Störr kapitány feljegyzései — hangsúlyosan jelzi a fikciós keretet, amely a regényforma eredendő nyitottságával szemben mindjárt végleges lezártságot' is társít, azt, hogy Störr egy jóvátehetetlenül elrontott, befejezett élet bizonyosságából idézi föl emlékeit. A sorsfordító élmény, ami Störr életét egyszer és mindenkorra kizökkenti harmonikus állapotából: rossz házassága, Lizzy, a felesége, iránt érzett boldogtalan szerelem. Úgy tűnik: mindennapos féltékenységi históriáról van szó, a kapitányt megcsalja a felesége, de ő — bár egyre nyilvánvalóbbak a maga által is hajszolt és felkutatott terhelő bizonyítékok — nem tud belenyugodni a tényékbe, mert még mindig szereti az asszonyt. Féltékenysége fokozotosan rögeszmévé változik, szerelme pedig végzetes, önpusztító szenvedéllyé, amely tart még akkor is, miután meggyűlölte a nőt, erkölcsileg maga is elzüllött, elvált tőle, s más nőket is megszeretett. Rájön: Lizzy fontosabb lett neki az életénél is, s ahogy vele se élhetett, nélküle sem élhet. Látja elevenen, amikor az már hat éve halott, s — nyilván — keresni fogja immár mindig, amig csak él. Első jelentésében a regény — mondhatnánk — a szerelemből teremt mítoszt. Störr nem egyszerűen középponti alak, hanem a regény egyetlen lényeges személyisége is. Az ő életérzéséről szól a könyv, egyénisége, kisugárzása az egész regényvilágot meghatározza; a többi szereplő is csak az ő vonatkozásából érdekes. Nem filozófus vagy bohém művész — mint Füst Milán gondjait ismerve várnánk —, hanem tengerész, egyszerre mitologikus hős és vérbő, minden izével a realitásban élő ember. A tenger társítja a szabadságot, a végtelen tágasságot, a nyers erőt és egyszerűséget, evilági örömöket, de tengerésznek lenni — amint a kapitány mondja — „álomszerű helyzet" is, „az ilyen embernek például semmije sincs, de nem is igen tudja, mi a tulajdon". Ezért Störr is efféle empirikus, egyszersmind nagy képzeletű ember: szeret inni, hatalmas lakomákat csapni, minden nőt megkíván. Szinte gyermekmódon élvezi az életet, szerelmében is játékos „az önkívületig". Szemben Füst korábbi hőseivel, a Nevetők B. A.-jával, vagy az Advent Sir Edwardjával — mindenekelőtt evilági, boldogságra teremtett figura, aki minden szépségre fogékony, aki bajai ellenére azt is gondolja, hogy „mégiscsak érdemes mű ez a világ". Egy felhő mámorba hozza, a napfényes utca látványa ámulatba ejti: „Nincsen rútság — kiáltottam én . .. minden szép ... a világ gyönyörű!" S története mélypontján is felbukkan benne „a létezésnek egy sohasem sejtett mélységes és csodás öröme. Ráeszmél arra a csodára, hogy él." S igazán lényeggé azonosultan: amint a jelentés, Störr felismerései a történet előrehaladtával mind bizonyosabban a boldogtalanság elvét minősítik, úgy mond mindvégig ellent ennek a forma, a regényépítés, a stílus lebegése, a szerkesztés improvizatív könnyedsége, nagyvonalúsága. Csodák sorozata, folytonos szenzáció is ez az élet, hirdeti tehát a létélmény egyik pólusa, s ez nemcsak kontrasztot teremt, a veszendőség-érzés fájdalmát növeli, s a rejtélyt mélyíti, de éltető forrás is egyben, a maga módján értelmet ad a mindig újrakezdésnek, feljogosít a betelhetetlen kíváncsiságra, belőle táplálkozik Störr törhetetlen életereje is. De amilyen árnyalt és végletes a kapitány esztéta-érzékenysége, olyannyira