Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

Kortársak - Németh G. Béla: A műfajváltás és szemléletalakulás kérdéséhez, Kosztolányinál (Egy disszertációs vita alkalmával)

értelmiség „úri" világa vallomásos alanyisággal jelenüljön meg általa. Csak re­gényhőse nincs, csak cselekménye nincs, csak mozgása, csak mozgásiránya nincs az egésznek. Allóképszerűen, impresszionisztikusan megragadott melancholiája helyett ehhez e világ ellentmondásaiban fogant tragikumát kellett volna érzé­kelni, ábrázolni, fölfejteni, értelmezni. Az állapot helyett a történést, a mozdu­latlan, az időtlen hangulat helyett a mozgó, a sorssá emelő, a választásra kész­tető időt. Dehát éppen ez a készség hiányzott e rezignációba szorult, e rezigná­cióval leszerelt világból. A rezignált, feleletet nem tudó s nem váró kérdezéstől („sokszor csodálva kérdezem: minek?" [Kiemelés tőlem — N. G. B.]) a felelő állításig kellett eljutni. * * # Kosztolányi magatartása mindig szorosan fűződött rétegééhez, ami paradox módon, épp egy nagyfokú társadalmi kötetlenséget, egy széles gondolati moz­gásteret, egy csaknem magárahagyott, egy történetileg vezéreletlen erkölcsiséget hozott magával. A Nyugat két másik nagy lírikusa, Ady és Babits oly művelő­dés- és társadalomtörténeti tradícióval volt körülvéve, amely az addigi érték­rend és létforma összeomlásának előrejelzése közben nemcsakhogy kollektív küldetéstudatot kölcsönzött nekik, hanem a küldetés irányát is kollektív élet­mezőnyökre, történeti értelmű, történeti távlatokba oldó magatartások felé kor­mányozta. Kosztolányi európai s hazai rétege, a kisfizetésű, a folytonos ren­delkezés készenlétében, a folytonos és kényszerű miliőváltozás lehetőségében, a folytonos kiszolgáltatottság atmoszférájában élő hivatalnok értelmiség tradíciója nem nyújtott sem ilyen missziótudatot, sem hozzá kollektív irányzódást. Ellen­kezőleg: visszamenően, a történelemure is a kiszolgáltatottság s a magárahagy ott­ság örök körforgását sugallta. Az intellektus irodalmian légritka terét egy­szerre töltötte be az individuum mozgásszabadságának s magáramaradottság­érzetének megnövekedése és megsűrűsödése. S Kosztolányi bácskai indítását külön is érdemes e tekintetben számba ven­ni: az ország egyik legpolgáribb része ez ekkor, ami civilizációját, termelésmód­ját illeti, de minimális orientáló missziós hagyománnyal s a legnépesebb, a leg­frissebb és legvegyesebb telepítéssel, — no meg —• e tradíciótlanságtól aligha függetlenül — messze a legnagyobb számú öngyilkossággal. Hasonlóképp a táj hagyományához, ill. hagyománytalanságához, mily különbség választotta el Ady­tól s Babitstól a vallásét illetően is. Családja katolicizmusa nem a hazai, főleg pedig az európai művelődést, gondolkodást, művészetet oly mélyen befolyá­soló filozófiai-etikai-liturgiai tradíció mélyrétegeivel érintkezik. Huga, akit any­nyira szeretett, katolikus legényegyleti előadásokat rendez; s apja ezt jó, s még egy kis pénzt is hozó, hasznos időtöltésnek könyveli el. Laicizált világ ez, a laicizálódás választató babitsi élménye nélkül; vasárnapi, egyleti, moráletikett kereszténység. A szegény kisgyermek panaszai életképfüzérének románcos eleme tehát ama tragikusság föltolulásának előrejelzése volt, amelyet aztán a háború, az össze­omlás, a kurzus sorozatos megrázkódtatásai s a felnőtté érés tényei, meg, persze, a korszak valóban jelentős európai polgári gondolkodása többé semmiféle ro­máncossággal nem engedtek puszta melancholiába vonni. Egyes jó versek kerül­tek ki Kosztolányi keze alól a következő esztendőkben is — egységes atmosz­férájú igazi nagy kötet a Számadásig aligha. A Kosztolányi-líra nem volt kész az értelmezésre kényszerítő tragikusság hordozására; csak az impresszioniszti-

Next

/
Thumbnails
Contents