Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

A varázslat műhelye (Krúdy-problémák) - Kemény Gábor: A stílus születése és halála (Állandóság és változás Krúdy prózájában)

lista 'osztranyenyije' értelemben véve). Az objektív valóság törmelékeinek mértéktelen felhalmozása paradox módon nem reálisabbá, hitelesebbé teszi az elénk táruló látványt, hanem ellenkezőleg: irrealizálja (Baránszky Jób László kifejezésével: „valótlanítja") azt. A halmozó előadásmód következtében elemeire bomló tájkép vízióvá, lelki folyamatok kivetülésévé válik: ami impresszionizmusnak látszott, szürrealizmusnak bizonyul. Világirodalmi párhuzamként a francia szürrealisták ,,

écriture automatique"-jára utalhatnánk. Persze Krúdynak ezek a szinte „önmagukat író" felsorolásai nemcsak André Bretonék munkamódszerével, hanem Proust asszociatív időszerkezeteivel, Joyce tudatáramtechnikájával, sőt akár Juhász Ferenc, Garcia Marquez vagy Jerzy Andrzejewski „nonstop-szövegei"-vel is rokoníthatók.

28 E parttalan mondatáramok az asszociációs folyamatot próbálják modellálni, de a reális részletmegfigyelések összegeződéséből végül is a különösség, sőt az abszurditás érzése szűrődik le az olvasóban. A „pointillista" halmozás, a képszerű látásmód és a lazán mellérendelő mondatépítkezés mint tipikus stílusjegyek csakugyan megvannak Krúdynál, de funkciójuk túlmutat az impresszionizmuson — egy par excellence XX. századi modernség felé. 28 Az utóbbi elnevezést Károly Sándornak a kaposvári szövegnyelvészeti vándorgyűlésen tartott előadásából veszem.