Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

Egy előfutár - Bodnár György: Látvány és valóság (Kaffka Margit impresszionista regénye: a Színek és évek)

Érzi: egy ideig küzd, elfárad, szenved, aztán megtér a családi lámpa enyhe körébe, s harisnyát stoppol a többi csendes, téli estén. „Ez ma még olyan törvény, mely csaknem a természeti erő kényszerével hat", s keretei közül nem lehet veszteségek nélkül kitörni. Az Egy asszony meg egy leány

6 hősnője még a gyermekeit is akarata ellenére szülte, s kicsinyes okok kötözik a gyalázatos tisztességhez. Passzivitása nem az „örök nőiség" megnyilatkozása, hanem a fáradt tehetetlenségé. Sorsa tanulságát ő is csak kérdésben tudja megfogalmazni: „Ki tanított engem, hogy a magam ura legyek?" Az orsó mellől

7 „boldog" családi házából az üresség, fásultság levegője árad. Asszonyalakja szereti az urát, mert nincs oka rá, hogy ne így legyen. De néha, „mikor lehunyta a szemét, úgy érezte, hogy a lelke mélyén csendesen, mélán és fehéren havazik. Az élet legtöbb napján nem tudott volna visszaemlékezni az előtte valóra; hogy mi is volt tegnap. Semmi! Főztek, takarítottak, veteményeztek a kertben, és eltették a télire valót". S az Így beszélt az asszony

8 már csak vágyakról szól. Az egész novella egyetlen monológ misztikus utazásokról, vágyakról, gyönyörökről, szenvedésről, életről, halálról. S a vágy- és szózuhatag mind azt szuggerálja: menni, csak menni, menni! Kitörni a szűkös életformából. De hová? A Csonka regény

9 ezt a dilemmát mutatja be. A színésznő Balikay Iza és az előkelő kanonok szerelmének története Kaffkát igényes feladat megoldására ösztönzi: a női elnyomottság legfájdalmasabb és legtovább élő következményére, az asszony lelki kiszolgáltatottságára figyel fel benne. A hősnő már megtette az első lépést: megpróbált eltérni a nő „igazi hivatásától", hátatfordított annak az életnek, amelynek „legtöbb napján nem tudott volna visszaemlékezni az előtte valóra", — de az új szintézist még hiába keresi. Csalódásai elől hivatásához menekül. „A színház . . . élete lesz, érezte, mindvégig. Ahová mindenből visszatérhet, ahová mindent elvihet és odaadhat; félbetörött regények és kusza életévek öntudatlan tanulságait, lezuhogó fejszecsapások edzettségét, szenvedélyek mélyét és tartalmát, bánatok reszketeg és finom hangulatait". Pedig Kaffka nem szűkös menedéknek szeretné látni a hivatást: a teljes élet ideáljának megvalósítását reméli benne. Anya, asszony és művész. Ennek az egysége egész életében foglalkoztatja. Már első prózai kötetében

10 ezen gyötrődik hősnője: „A család, ez az igazi, mondja a nyájas olvasó, és minden egyéb csak retorika. Oly könnyű, oly háládatos ezt megírni, de mikor az ember saját szíve vére hull a csatában, amit a kétféle lehetőségek vívnak, és egyik olyan gyötrelmes, mint a másik. Miért nem lehet valahogy összeegyeztetni?" S élete vége felé felvázolja magának a teljes életű nő portréját is. így ír Kovalevszka aszszonyról: „Kissé tán — ideálom ez a női kép; az isteni szeszélyű hercegnő, a fantasztikus turista, a zseniális tudós, szenvedelmes író, okos anya, hű barát, a mindvégig igézni tudó asszony, e — tán kissé magam formálta, kissé tendenciózus portréja".

11 5 Kaffka mindezt nemcsak érzi és éli, örökösen kutató értelmével végig is gondolja. Szász Zoltán szerelemről szóló esszéjét azért bírálja, mert „még min6 Megj.: Budapesti Napló, 1904. 356. sz. 7 Megj.: Nyugat, 1908. 1. k. 362—369. 1. 8 Tehát beszélt az asszony címmel megj.: Figyelő, 1905. 542—547. 1. !• Megj.: Világ, 1910. 232. sz. 10 Levelek a zárdából — Nyár. é. n. 58. 1. 11 Szemüveg. Esztendő, 1918. január.